Nagyvilág
Vörös zóna lett Ungvár és Beregszász, megteltek a kórházak
A betegeket kénytelenek más városokba szállítani. Leállhat a tömegközlekedés, bezárhatnak a piacok.
Vasárnapra 7959 új fertőzöttet azonosítottak, az egy nap alatt elhunytak száma pedig 110 volt – írja az MTI. Közben Ungváron telítődtek a kórházak a kárpátaljai kormányzó szerint.
Olekszij Petrov, Kárpátalja megye kormányzója elmondta: Ungváron a kórházak megteltek súlyos betegekkel, ezért a koronavírusos fertőzötteket más városokba kénytelenek szállítani. Az ungvári járást és Beregszászt a legsúlyosabb, vörös zónába sorolta pénteken a kormány. A kormányzó reményét fejezte ki, hogy ennek megfelelően a város vezetése hétfőn meghozza a megfelelő döntéseket a szükséges korlátozásokról.
A vörös besorolású helyeken elvben be kell zárni az iskolákat, a közösségi közlekedést le kell állítani, vagy csak a stratégiailag fontos intézmények alkalmazottai vehetik igénybe, nem tarthatók tömegrendezvények és a piacokat is bezárhatják.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján közölte, hogy az országban 52 ezer kórházi ágy áll rendelkezésre Covid-betegek kezelésére, de ebből jelenleg már több mint 26,5 ezer foglalt. A kórházi kezelésre szoruló koronavírusos, illetve fertőzésgyanús betegek száma egy hét alatt csaknem 3,5 ezerrel nőtt.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!