Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Százezreket csalt ki hiszekény öregekből olcsó paplanokkal egy salgótarjáni bűnbanda

Létrehozva:

Paplanbűnözés.

Orosházán egy 40 éves nőt és egy 36 éves férfit, Salgótarjánban. egy szintén 36 éves férfit fogtak el a rendőrök Mindhárman salgótarjániak, a férfiak unokatestvérek.

A gyanú szerint az Orosházán elfogott páros márciusban és júniusában négy alkalommal közel másfélmillió forintot csalt ki Békés megyében élő idős emberektől. Néhány ezer forintot érő paplanokat adtak el nekik többszörös áron, volt, amikor több százezer forintért. 

A másik férfi, az Orosházán elfogott gyanúsított unokatestvére hasonló módszerrel szerzett több mint hatszázezer forintot. Ő Győr-Moson-Sopron megyében, Tolna megyében és Vas megyében összesen öt alkalommal csapott be nyugdíjasokat olcsó ágynemű-garnitúrákkal. 

A csalással gyanúsítható társaságot őrizetbe vették, még vizsgálják, hogy összesen hány bűncselekményt követhettek el – jelentette a Police.hu.

Paplanokkal házalókat vett őrizetbe a rendőrség – Békés MRFK

Országszerte csapott be nyugdíjasokat három árus, akik idős embereknek többszörös áron kínáltak ágynemű-garnitúrákat. A békéscsabai rendőrök a csoport két ta…

 

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink