Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Elhunyt a koronavírusos nyíregyházi kórházigazgató

Vámosi Ágoston

Létrehozva:

Fotó: MTI / Balázs Attila

66 évet élt.

Szerdán meghalt dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója – írja a Telex. Dr. Adorján Gusztávot október elején szállították Budapestre, mert koronavírus-fertőzése miatt kórházi ellátásra szorult és állapota súlyos lett. Az igazgató 66 éves volt.

A helyi közgyűlés Fidesz-frakcióvezetője annak az intézménynek volt a vezetője, ahova három megyéből érkeztek a középsúlyos koronavírusos betegek. Korábbi értesülések szerint szeptember 30-án még egy közgyűlés előtti bizottsági ülésen részt vett, a közgyűlésen azonban már nem. Korábban a Magyar Narancs írt róla, hogy az igazgató kontaktkutatása megtörtént, közvetlen munkatársai nem kapták el a vírust. Az igazgató feladatait dr. Adorján betegsége alatt az intézmény főigazgató-helyettese vette át. A kórház honlapján és Facebook-oldalán is beszámolt az igazgató haláláról.

Dr. Adorján Gusztávot 2010-ben nevezték ki a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának. Később a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgató-helyettese, 2015-től pedig főigazgatója lett. 2010 óta volt a helyi közgyűlés tagja, később a Fidesz-frakció elnöke lett. 2016-ban a közgyűlés Nyíregyháza díszpolgárává is választotta.

Legnépszerűbb cikkeink