Magyarország
165 millió forintot osztott szét Orbán Ráhel barátnője, Bata-Jakab Zsófia
Tizenegy ígéretes divat- és dizájnipari projekt megvalósulásához biztosít üzleti képzést, szakmai mentorálást és befektetési lehetőséget egy új program. A szervezők célja, hogy az ágazat fellendítése érdekében hazánkban is létrehozzanak egy értékteremtő divat- és dizájnipari startup közösséget – hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója elmondta: a Startup Campus programmal kifejezetten a fiatal vállalkozók ötleteit szeretnék támogatni, felhívva a figyelmet arra, hogy a technológia jelentősége mennyire kiemelt ebben az ágazatban.
Hozzátette: a program felhívására idén rekordszámú, 61 jelentkező pályázott, közülük 11 csapat jutott be a programba. A nyertes pályázók workshopokon és egyéni mentoráláson fognak részt venni, majd a legígéretesebb csapatok 15 millió forint kezdőtőkét kaphatnak a Hiventures tőkealapkezelőtől a program végén, melyről a Hiventures és a Startup Campus szakemberei döntenek.
A múlt héten jelent meg egy másik pályázat 10 milliárd forintos keretösszeggel. A felhívásra kis- és középvállalkozások jelentkezhetnek. A támogatással a kialakult nehéz helyzetben az újrakezdéskor versenyelőnyhöz juthatnak a tervezőik – tette hozzá.
Bata-Jakab Zsófia elmondta még: a következő időszakban előtérbe fog kerülni a fenntarthatóság a divatiparban. Kevesebb kollekciót fognak gyártani a tervezők és a vásárlók is tudatosabban döntenek majd.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója