Nagyvilág
Negyvenfős drogkereskedő banda támadt egy rendőrőrsre Párizsban
Egy órán át törtek-zúztak. Ugyanezt a rendőrőrsöt már tavaly és tavalyelőtt is megtámadták.
Pirotechnikai eszközökkel támadott meg mintegy negyven ember egy rendőrőrsöt vasárnapra virradó éjjel egy párizsi elővárosban – írja az MTI. Az incidensnek nincsenek sérültjei, és egyelőre senkit nem állítottak elő, de a helyszín közelében nyolc pirotechnikai eszközt is találtak.
A Champigny-sur-Marne település egyik rendőrsége előtt két rendőr dohányzott, amikor éjfél körül a csoport arcukat eltakaró, fémrudakkal felszerelt tagjai betörték az épület üvegajtaját, és az ott parkoló rendőrautók ablakait. A két rendőrnek sikerült menedékbe húzódnia az őrs biztonsági bejárata mögött, nem sérültek meg.
Gérald Darmanin belügyminiszter teljes támogatásáról biztosította a rendőrséget a Twitteren, és üzenetében arra utalt, hogy a támadás hátterében helyi drogkereskedők állnak, akik a tárcavezető szerint nem ijesztenek meg senkit és nem tántorítják el a kormány kábítószerek elleni küzdelmét.
Az Alliance jobboldali rendőrszakszervezet is elítélte a támadást, és jelezte, „eljött az idő, hogy a kormány fellépjen a rendőri erőkkel szembeni erőszak ellen”. Vezetőjük, Frédéric Lagache szerint „senki nem tiszteli a rendőröket, és a kormánynak eddig sajnos nem sikerült a tendenciát megváltoztatnia”.
A Champigny-sur-Marne rendőrőrsöt harmadszorra támadták meg: legutóbb áprilisban a koronavírus-járvány miatt általános karantén idején, azt megelőzően pedig 2018-ban. Laurent Jeanne jobboldali polgármester szerint a zendülés oka nem teljesen világos abban a 10 ezer lakosú negyedben, amelyről köztudott, hogy a kábítószer-kereskedelem egyik központja. A városvezető szerint tényleg elképzelhető, hogy a felbujtóknak nem tetszik, hogy a kormány prioritássá tette a kábítószer elleni küzdelmet. Ugyanakkor a feszültséget az is okozhatta a polgármester szerint, hogy történt egy motorbaleset a közelmúltban, amiért a helyiek a rendőrséget tartják felelősnek, jóllehet erre nincs egyelőre bizonyíték. A kijárási korlátozások idején is pirotechnikai eszközökkel célozták a rendőrőrsöt, de a polgármester szerint akkor olyan fiatalok randalíroztak, akik nehezen viselték a bezártságot.
„Most teljesen más dolog történt: két rendőrt fizikailag akartak megtámadni” – mondta a francia hírügynökségnek a polgármester.
Néhány nappal ezelőtt két civil ruhás rendőrt egy másik párizsi elővárosban, Herblay-sur-Seine-ben életveszélyesen megsebesítettek, amit szintén a kábítószer-kereskedelem ellen meghirdetett kormánypolitikával hoztak összefüggésbe.
A rendőrök elleni erőszakos cselekmények számának növekedése és általában a közbiztonság helyzete nyár óta ismételten a politikai közbeszéd egyik fő témáját képezik Franciaországban, alig másfél évvel a következő elnökválasztás előtt.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója