Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Bezárják a szlovák középiskolákat, az általános iskolában pedig kötelező a maszkviselés

Létrehozva:

Egy miniszter szerint a családok jelentik a legkockázatosabb helyet, sok a családi ünnepség, lakodalom. Ezer fölött a napi fertőzöttek száma.

Hétfőtől visszavonásig bezárják Szlovákiában a középiskolákat és áttérnek a távoktatásra – jelentette be Branislav Gröhling szlovák oktatásügyi miniszter vasárnap Pozsonyban. Az általános iskolák tanulóinak pedig kötelezővé teszik az arcmaszkok viselését oktatás közben. A tanítás utáni szakköri tevékenységet visszavonásig felfüggesztették. Az óvodák működését nem korlátozzák, de három évnél idősebb gyerekeknél ajánlott a maszkviselés.

Szlovákiában szombaton 1054 új koronavírus-fertőzést mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok, a tesztek száma kilencezer volt. A halottak száma továbbra is 61.  A kórházakban koronavírus-fertőzés miatt 388 személyt kezelnek.

„A szlovákiai járványhelyzet nagyon komoly. Pillanatnyilag a családok jelentik a legkockázatosabb helyet, ahol az emberek megfertőződhetnek” – mondta Milan Krajniak, munkaügyi, népjóléti és családi ügyekért felelős miniszter a válságstáb ülése után. A miniszter arra célzott, hogy főleg Észak-Szlovákiában a járványhelyzet ellenére számos családi ünnepséget, lakodalmat tartott az elmúlt hetekben, ami a fertőzöttek számának ugrásszerű növekedéséhez vezetett.

Richard Sulík, a kormánykoalíciós Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke, aki még a válságstáb ülésének befejezése előtt elhagyta a tárgyalótermet, később a Facebookon megjelent bejegyzésében lépését azzal indokolta, hogy nem ért egyet a vendéglők, fitness-központok és a színházak esetleges bezárásával, amelyet a testület szintén mérlegelt. Igor Matovic kormányfő és a többi koalíciós partner felelőtlennek minősítette Richard Sulík viselkedését.

Legnépszerűbb cikkeink