Nagyvilág
Nyolcezren vannak kórházban koronavírussal Romániában
Romániában már több mint 8 ezer koronavírussal fertőzött beteg szorul kórházi ápolásra, több megyében telítődtek az intenzív terápián számukra elkülönített helyek, miközben hétfőn ismét rekordot döntött a pozitív tesztek aránya.
A stratégiai kommunikációs törzs hétfői jelentése szerint az utóbbi 24 órában 1591 embernél mutatták ki a koronavírust, ami elmarad ugyan az utóbbi két hét átlagától, de csak azért, mert a hétfői napokon mindig a vasárnap elvégzett, a szokásosnál (22-24 ezer) jóval kevesebb tesztet értékelnek ki. Mivel a hétfői jelentésben szereplő új fertőzötteket alig 6500 személy tesztelése nyomán diagnosztizálták, egy hét után ismét rekordot döntött és meghaladta a 24 százalékot a pozitív tesztek aránya.
Hétfőn újabb 45, a koronavírus szövődményeinek tulajdonított halálesetet jelentettek. Romániában vasárnap haladta meg az ötezret a járvány halálos áldozatainak száma.
A fertőzés terjedésének utóbbi három hétben bekövetkezett újabb gyorsulása nyomán egyre aggasztóbb a helyzet a kórházakban. Bár most már a tünetmentes eseteket nem utalják be, hétfőn rekordot döntött – a járvány kezdete óta először haladta meg a 8000-et – a kórházban kezelt koronavírus-fertőzöttek, és a napokban megközelítette a 600-at az intenzív terápián ápolt súlyos esetek száma.
A G4Media.ro hírportál összesítése szerint Romániában a Covid-19-ben szenvedő betegeknek fenntartott kórházakban 1050 intenzív terápiás ágy van. A portál szerint Bukarestben és az ország 41 megyéje közül 13-ban nincs már szabad hely a Covid-kórházak intenzív terápiás részlegein.
Eddig 137 ezer embernél mutatták ki a koronavírust, közülük 24 ezer jelenleg is fertőző. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!