Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Karácsony szerint az orvosi béremelés csak az első lépés

Létrehozva:

A főpolgármester is örül az orvosi béremelésnek, és további belátást kér a kormánytól, valamint együttműködést.

Örül a MOK által is történelminek nevezett orvosi béremelésről szóló kormánydöntésnek Karácsony Gergely, ugyanakkor azt írja, jó lenne, ha az erősödő járvány idején a kormány jobban figyelembe venné az egészségügyi és járványszakértők álláspontját. „A szakemberek, a kormány által felkért kutatócsoport is a tesztelések számának növelésére, országosan elérhető ingyenes tesztkapacitás kiépítésére tettek javaslatot. Mi a fővárosban saját forrásból az elmúlt napokban újabb több mint 20 ezer tesztet szereztünk be, folyamatosan szűrjük az idősotthonok lakóit, a szociális intézményeink dolgozóit. Vizsgáljuk az új tesztelési eljárások hatásait, beszerzésének lehetőségeit.”

Az időseket is meg kell védeni, „Jakab professzor arra figyelmeztet, hogy a járvány erősödése hamarosan elérheti az időseket, betörhet az idősotthonokba, szociális intézményekbe. Ha van, ami ellen a védekezés nem tűr halasztást, hát ez az. Már 25 idősotthonban jelent meg a vírus országszerte, ebből 23 nem fővárosi fenntartású, nem táborozik a kapujuk előtt a lakájmédia. Budapesten már nyáron speciális felkészülést rendeltem el, de az országos védekezés is halaszthatatlan. Erről is érdeklődtem augusztus 17-én (!) küldött levelemben Kásler miniszternél. Párbeszédet, egyeztetést kezdeményeztem, a kórházi fertőzések megelőzéséről érdeklődtem, egységes eljárásrendet kezdeményeztem, információkat kértem. Másfél hónappal később, szeptember 30-án kaptam választ Fülöp államtitkártól. Van benne pár kioktató mondat, egy kis pestiútazás, táblázatok arról, hogy milyen védőeszközöket szerzett be a kormány, és néhány politikai lózung az első hullám elleni védekezés világraszóló sikereiről. Válaszok nincsenek, az együttműködési felvetésről egy szó sem.”

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Legnépszerűbb cikkeink