Nagyvilág
Újabb zaklatási vádak Harvey Weinstein ellen
Akár összesen 140 év börtönbüntetésre is ítélhetik az egykor nagyhatalmú producert.
További szexuális erőszak vádakkal kell szembenéznie Harvey Weinsteinnek, a 68 éves filmproducernek, aki már most is 23 éves börtönbüntetését tölti két alkalommal elkövetett szexuális erőszak büntette miatt, egy New York államban lefolytatott büntetőper nyomán – írja a 444 a Guardian nyomán.
Weinstein ellen január óta California államban, Los Angelesben is folyik egy büntetőeljárás. Ebben először egy nő megerőszakolásával, és egy másik nő szexuális zaklatásával vádolták meg, amiket 2013-ban két egymást követő nap követhetett el. A vádat aztán kiterjesztették még egy szexuális zaklatásos esetre, ami korábban, 2010 januárjában történhetett egy hotelben.
Ehhez a New York-i perben érintettekkel együtt öt áldozathoz köthető öt esethez adódott most újabb hat alkalom, amikor Weinstein különböző módokon erőszakoskodhatott öt különböző nővel. Az újabb vádak szerint három alkalommal orális szexre kényszerítette, három alkalommal pedig megerőszakolta áldozatait.
Ezeket a cselekményeket 2004 és 2010 között, Beverly Hillsben követhette el.
Ha az eddigiekkel együtt mind a 11 alkalommal bebizonyosodik, hogy Weinstein elkövette az ellene felhozott vádakat, az összesen 140 év börtönt jelenthet a filmesnek, aki azonban továbbra is tagadja, hogy bűnös lenne a szóban forgó vádpontokban.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója