Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Egy amerikai intézet nem jósol túl sok jót hazánknak

Létrehozva:

Bill Gates

Mégpedig a koronavírus-járványt illetően.

A Bill Gates alapítványa által támogatott, Washingtonban működő Institute for Health Metrics and Evaluation (IHME) szerint katasztrofális fordulatot vehet a magyarországi koronavírus-járvány, szemlézi a Magyar Hang. Az IHME járványmodellezéseket végzett, és nem csak az Egyesült Államokra vonatkozóan készített lehetséges forgatókönyveket.

Magyarországgal kapcsolatban pedig az IHME úgy találta, hogy ha a jelenlegi trendek folytatódnak, úgy hazánkban a mostaninál is rosszabbra fordulhat a járványhelyzet.

Az intézet előrejelzésében úgy vélekedett: ha minden úgy marad, ahogy most van, akkor az év végéig több mint 12 500 halálos áldozata lehet a Covid-19-nek Magyarországon, a november végére várt tetőzésre pedig további 35 ezren fertőződhetnek meg.

A napi halálozások számának tetőzését – a jelenlegi trendek alapján – november 19-re teszik az IHME kutatói. Ha viszont mindenki maszkot viselne, úgy az említett csúcsot (elméletben) december elejéig is ki lehet tolni, jutott következtetésre az IHME.

 

Legnépszerűbb cikkeink