Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A magyar tévéreklámok nagy része élelmiszerről szól

Létrehozva:

A hangsúlyozottan hazai származású terméket, szolgáltatást népszerűsítő reklámszpotok aránya alig öt százalék.

Elfogadta és honlapján közzétette a Médiatanács a televíziókban az idei első félévben közzétett új reklámszpotokról szóló tanulmányt, amelyből kiderült, hogy továbbra is élelmiszereket és gyógyhatású szereket reklámoznak leginkább – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.

    A közlemény szerint a hatóság hetvenhat televízió műsorkínálatát vizsgálta, ahol 2322 féle új hirdetést mintegy 3 millió alkalommal ismételtek.

    Az újonnan közzétett reklámok a teljes reklámmennyiségnek több mint a felét – 51,9 százalékát – tették ki, amely szinte megegyezik a tavalyi időszak 52,2 százalékával.

    A legtöbb új reklámot továbbra is az általános szórakoztató csatornákon – ilyen többek között a Viasat 3, a Cool TV, a Comedy Central vagy az AXN – láthatták a nézők.

    Az új kampányokban a piaci szektorok közül a kereskedelem vezetett 39,3 százalékkal – ez a részesedés 5,6 százalékkal magasabb, mint tavaly -, ezen belül a reklámok harmada élelmiszereket népszerűsített.

    A szektorok közül a második helyre kerültek a gyógyhatású készítmények 12,1 százalékkal, újból megelőzve a szabadidőszektort, amely tavalyhoz képest visszaesett (8,4 százalékról 5,9 százalékra).

    A hangsúlyozottan hazai származású terméket, szolgáltatást népszerűsítő reklámszpotok aránya bár továbbra is rendkívül alacsony, a tavalyi azonos időszakhoz képest jelentősen emelkedett (3,4-ről 4,9 százalékra) – írták.

Legnépszerűbb cikkeink