Magyarország
Életfogytiglant kérnek a férfira, aki agyonlőtte a felesége szeretőjét és annak apját Nyíregyházán
Aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség a tavaly augusztusban Nyíregyháza-Oroson történt kettős gyilkosság elkövetője ellen.
Révész Norbert főügyészhelyettes az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy legkorábban 35 év múlva vizsgálhatja meg a bíróság a vádlott feltételes szabadságra bocsátását.
A vádirat lényege szerint a vádlott felesége 2019 februárjától közelebbi kapcsolatba került munkahelyi főnökével, a későbbi sértettel. A vádlott néhány hónap elteltével tudomást szerzett a kapcsolatról, ezért a házassága megromlott, többször veszekedett a feleségével, aki kis időre el is költözött tőle.
Augusztus 26-án a nő felkereste szeretőjét annak lakásán, ahol szóváltás alakult ki köztük. A feleség később ezt elmondta a férjének, aki a féltékenységtől és sértettségtől hajtva magához vette az engedéllyel tartott golyós vadászpuskáját és a férfi házhoz ment. Autójából kiszállva egy célzott lövést adott le a családi ház udvarán tartózkodó sértettre, aki bemenekült a házba, az újabb célzott lövés azonban a zárt ajtó mögött halálra sebezte a 42 éves férfit – ismertette a főügyészhelyettes.
A lövések hallatára a szomszédos ingatlanból kiszaladt az utcára a sértett 65 éves édesapja, akire a vádlott rálőtt, de nem találta el. Az idős férfi rövid szóváltás után elindult fia háza felé, ekkor a vádlott hátulról, néhány méterről őt is lelőtte. A vádlottat később a rendőrök fogták el a város külterületén. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!