Magyarország
Ex-pornószínésznő felügyelheti az utánpótlást a Lázár János vezette tenisz szövetségben
Selmeci Petrát jelölte a versenysport és az utánpótlás-bizottság elnöki posztjára a Magyar Tenisz Szövetség.
Mostantól ő felel a tehetséges gyerekek gondozásáért a szervezetben – írja a Blikk. A bulvárlap szerint a 37 éves szakember játékosként ugyan nem futott be jelentős karriert, de visszavonulása óta fiatalokkal is foglalkozik. Már az előző elnökség idején, 2020 márciusában tagja lett a szövetség szakmai döntéshozó csoportjának, szeptemberben pedig az új vezetőség utánpótlásfőnökké nevezte ki.
Selmeci Petra kinevezésétől nem volt mindenki elragadtatva, az utánpótlás-bizottság leendő elnökéről ugyanis közismert, hogy pornófilmekben szerepelt, a Blikk 11 olyan alkotást számolt össze, amelyben feltűnt 2001 és 2005 között.
„Selmeci Petra hosszú ideje meghatározó és elismert szakembere a magyar teniszéletnek, nem véletlen, hogy a Magyar Tenisz szövetség korábbi vezetésének munkáját is segítette, és a mostani érában is számítunk a szakértelmére. A szövetség feladata a sportág képviselete, magánéleti kérdésekkel eddig sem foglalkoztunk és ez a jövőben is így lesz” – hangzik az erről szóló szövetségi közlemény. Maga Selmeci Petra elzárkózott a nyilatkozattól az ügyben.
A Magyar Tenisz Szövetség elnöke 2020. július 27. óta Lázár János fideszes országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség volt vezetője. Az előző, a szintén fideszes Szűcs Lajos elnökletével működő szövetségi vezetés májusban lemondott egy 3,53 milliárd forintos hiány miatt. Lázár János augusztus közepén büntetőfeljelentést tett Richter Attila volt főtitkár ellen, aki a gyanúja szerint elnökségi határozat, fedezet és helyszín nélkül kötött szerződést a WTA 250-es torna magyarországi megrendezésére, az Orbán-kormány pedig egy augusztus végi döntéssel 2,5 milliárd forintos mentőövet dobott a szövetségnek.