Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Kutya helyett idén egy patkány lett a legnagyobb hős

Létrehozva:

Magawa nyakát díszíti az arany medál.

Első alkalommal egy patkány nyerte el az egyik brit állatjóléti szervezet, a PDSA arany medálját – írja a 444 az AP hírügynökség nyomán. Magawát, a gambiai hörcsögpatkányt életmentő bátorsága és odaadása miatt tüntették ki, ugyanis az utóbbi 7 évben 39 taposóaknát és 28 más robbanószert fedeztek fel a segítségével Kambodzsában. Korábban inkább hősies kutyák vitték el a díjat.

Magawát az APOPO nevű belga szervezet képezne ki, ami már több mint 20 éve kerestet hátrahagyott aknákat patkányokkal Kambodzsában, Zimbabwéban,  Mozambikban és Angolában. A csoport legsikeresebb állata pedig egyértelműen Magawa volt, eddig több mint 141 négyzetméternyi területet sikerült megtisztítani a segítségével.

A szervezet vezetője, Christophe Cox azt mondta, hogy a medál hatalmas elismerés az állatkiképzőiknek, de egyben a kambodzsai embereknek is fontos, akik továbbra is szenvednek a taposóaknák miatt, és a kitüntetés újra felhívja a világ figyelmét a problémájukra. Az APOPO szerint a világ 59 országában több mint 60 millió embert fenyegetnek a taposóaknák, 2018-ban 6897 embert halt meg vagy sérült meg miattuk.

Erre a feladatra azért tartják a legjobbnak a gambiai hörcsögpatkányokat, mert legalább 8 évig élnek, és némi jutalomfalatért kiszagolják a robbanóanyagokat;  méretük ugyan nagyobb az átlagos patkányokénál, de súlyuk még elég kicsi ahhoz, hogy ne hozzák működésbe a taposóaknák gyújtószerkezetét, így biztonságban mozoghatnak.

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink