Magyarország
Bemutatták a Bakonyban a harckocsit, amit Zalaegerszegen fognak gyártani
Terepen is bemutatkoznak a Magyar Honvédség új harceszközei – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
A Bakonyban tartott Brave Warrior 2020 elnevezésű nemzetközi hadgyakorlaton tűnt fel a Magyar Honvédség leendő gyalogsági harcjárműve. A német Rheinmetall által kifejlesztett, később Zalaegerszegen gyártandó Lynx (Hiúz) KF41-es harcjárműnek ez az első magyarországi bemutatkozása, és a cég szakemberei vezetik majd. A nemzetközi gyakorlattal párhuzamosan Tatán már az új Leopard 2-es harckocsikra képzik a személyzetet.
A Lynx KF41-es jármű fő fegyverzete a Lance elnevezésű, toronyba telepített 30 milliméteres gépágyú, amelyhez 200 lőszert vihet magával.
A nemzetközi gyakorlat első hetében közel ezerötszáz katona részvételével hajtották végre feladataikat a különböző fegyvernemek. A feladatban a magyar katonák egyebek mellett T-72-es harckocsikkal, BTR-ekkel, a szlovákok pedig BMP típusú gyalogsági harcjárművel, a románok TAB páncélozott szállító harcjárművekkel vettek részt. A Veszprém és Hajmáskér mellett található lő- és gyakorlótérre az amerikai 3. lövészhadosztály 15. lövészezredének 3. zászlóalja is áttelepült, többek között M1 Abrams harckocsikkal és M2 Bradley gyalogsági harcjárművekkel.
A Magyar Nemzet megtudta, hogy a gyakorlat végén a gyártó által tartott harcjármű-bemutatón mutatkozik be a sajtó előtt a honvédség leendő lövészpáncélosa. Zalaegerszegen a Rheinmetall-lal közös vállalat fogja legyártani a Magyar Honvédség új, Lynx KF41-es gyalogsági harcjárműveit. A termelést 2023-tól kezdik meg, a világ egyik legmodernebb hadiüzeme a beszállítókkal együtt mintegy ötszáz embert foglalkoztat. A honvédség a közelmúltban aláírt szerződés szerint 218 gyalogsági harcjárművet rendszeresít.
A Gerecsében a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár 11. harckocsizászlóalja kedden vezetési gyakorlaton vett részt a frissen beszerzett Leopard 2A4HU harckocsikkal az alakulat szomódi gyakorlóterén.
A honvédség 12 Leopard 2A4 felújított, részlegesen korszerűsített harckocsit szerzett be német készletből, eddig hatot adtak át a tatai alakulatnak. A tankok elsősorban a később érkező, jelenleg a világ legmodernebb harckocsijának tartott Leopard 2A7+HU-ra való kiképzést segítik elő, ezekből 44 érkezik majd az alakulathoz.
Szintén Leopard 2-es alvázra épített oktató, hídvető, műszaki mentő és akadályelhárító harcjárműveket is vásárolt a honvédség, összesen 18-at. A korszerű német tankokra való kiképzéshez az osztrák hadsereg is segítséget nyújt a Magyar Honvédségnek.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!