Nagyvilág
Donald Trump meg akarta öletni a szíriai elnököt, ám lebeszélték a szándékáról
„Latorállamnak és törvényen kívülinek” minősítette szerdán Szíria az Egyesült Államokat azután, hogy médiabeszámolók szerint Donald Trump amerikai elnök az előző nap felfedte: meg akarta öletni Bassár el-Aszad szíriai elnököt 2017-ben.
Trump kedden közölte, hogy meg akarta öletni Aszadot, de akkori védelmi minisztere, Jim Mattis kifogásolta a műveletet. Trump és Mattis kapcsolata később megromlott, aminek következtében az utóbbi 2018-ban lemondott tisztségéről.
A SANA szíriai állami hírügynökség egy külügyi forrást idézve szerdai beszámolójában úgy fogalmazott: Trump megjegyzései bebizonyították, hogy „ez az (amerikai) vezetés lator és törvénytelen, és ugyanazt a gyilkos és likvidáló módszert követi, amelyet a terrorszervezetek alkalmaznak”. A forrás hozzátette: Trump kijelentése egyértelműen rámutat arra, hogy „miképpen csökkent az amerikai kormányzat politikusai magatartásának minősége”.
A szíriai elnököt a nemzetközi közösségben azzal vádolják, hogy szíriaiak ezreit ölette meg, és tiltott fegyvereket vetett be a polgárháború 2011-es kitörése óta.
A dpa német hírügynökség megjegyezte: Trump keddi kijelentései szöges ellentétben állnak 2019-es nyilatkozataival. Az amerikai elnök akkoriban szigorúan visszautasította a The Washinton Post című napilap egyik tudósítójának könyvében szereplő bekezdést, amely a szíriai vezető elleni lehetséges amerikai merényletekről szólt. „Még csak szóba sem került” egy lehetséges támadás – mondta Trump akkor.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója