Magyarország
Leszedték mind a régi nagy üvegtáblákat a Nyugatiról
Az ütemtervnek megfelelően halad a munka 8200 négyzetméteren.
A végéhez közeledik az üvegfelületek bontása a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetén, az új üvegtáblák gyártása folyamatban van, valamint készül a gipszelemek mintázása is – írja a MÁV sajtóközleménye.
Ütemterv szerint folytatódik a munka mintegy 8200 négyzetméteren a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetén. Már csak az apróbb elemek eltávolítása szükséges, ezt követően helyezhetők el az új üvegtáblák. A munkák következő fázisában kibontják az óraszerkezetet a Teréz körúti homlokzatról, amelynek felújítását is elvégzik. A tetőn a tartószerkezeti cserék, a festés, a szarufák és a szelemenek (szarufákat alátámasztó gerendák) elhelyezése is zajlik. A pallózás mellett új csapadékvízelvezető-rendszert építenek ki.
Az elmúlt hónapokban megépült a csarnokban egy 70 ezer légköbméteres térállvány, jelenleg további állványok építése zajlik. Egy 7000 négyzetméteres védőhálót is kialakítottak az utasok és a munkások védelme érdekében, valamint két toronydaru is felépült.
A Nyugati pályaudvar utascsarnokának több ütemű lezárása idején a december 7-ig tartó időszakra vonatkozó menetrendek és a részletes utastájékoztatás elérhető ezen az oldalon.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója