Önzést és szenvedélybetegségeket okoz a papi egyedüllét Cseh Péter Mihály szerint

A felfüggesztését kockáztató lelkipásztor a cölibátus alóli felmentést is engedélyezné – írja az Azonnali.

„A túlzásba vitt egyedüllétben elveszítem mások fájdalmának átérzését. Mindent csak a saját nézőpontomból tudok érzékelni és értékelni, mert nincs másé a látóhatáron. Minden fontos dolgot egyedül kell mérlegelnem és eldöntenem. Nagy a kísértés veszélye, hogy valamilyen szenvedélybe csúszok, hiszen senki se lát gyöngeségemben. Senki se figyelmeztet. Nem tudok senkitől sok pici napi dologban tanácsot kérni. A nap végén nincs kivel megosztanom az élményeimet. Velem sem osztja meg senki az övét. Így már a saját tapasztalataimhoz sem tudok személyesen viszonyulni.”

Az idézet egy levélből származik, amit Cseh Péter Mihály plébános írt a feletteseinek még májusban a tavaszi karantén során szerzett tapasztalatairól és az ezekhez kapcsolódó javaslatairól. A levelet szerette volna paptársai körében vitára bocsátani, de akkor a felettesétől csak annyi választ kapott, hogy az írását semmilyen módon nem hozhatja nyilvánosságra. Pár hónappal később, szeptember 5-én – a tiltás ellenére – hosszú indoklással, egy Ferenc pápának címzett nyílt levélben mégis közzé tette a levelet saját blogján. 

„Jézus, Te így képzeled el papjaid életét?”

Teszi fel a költői kérdést levelében Cseh Péter, aki a pécsi egyházmegye 18 falujának lelkipásztori szolgálatát látja el egy idősebb kisegítő lelkész segítségével. A koronavírus-járvány első hulláma idején, március és május között a templomok is zárva voltak, a lelkipásztor így egyedül misézett. Mint írja, a személyes baráti kapcsolatai „a papi élet egyedüllétre zártsága miatt teljesen töredezettek és alkalomszerűek,” a papi szolgálat magányos jellegéből fakadóan korábban is kevés személyes jellegű társas érintkezésben volt része. Ezek a karantén alatt végképp minimálisra csökkentek, de még a hivatásához kapcsolódó személyes egyeztetéseket és találkozásokat is online meetingek váltották fel. 

A tavaszi kötelező elvonultság csak megerősítette abban, hogy nem helyes, hogy a papok egyedül, magányosan élnek. Szerinte az idők során valamiért normálissá vált magányos papi élet valójában kényelmes kényszerpálya a valódi remeteséghez képest, de a papok küldetése nem a remeteségre szól. 

„A papi egyedüllét a plébánián egy defektus, ami ezer defektust szül. Például ágyasságot, szenvedélybetegséget, úrhatnám pasztorációs stílust, strukturális önzést, egyszóval egocentrizmust” – írja Cseh Péter. Szerinte „a papi életforma egyre inkább betegessé váló valósága” az oka annak is, hogy egyre kevesebb fiatal választja a papi hivatást. A papi szolgálatra való jelentkezést ő maga sem tudja egyetlen fiatalnak sem őszintén és jó szívvel ajánlani.

Közösségben élni szégyen és bűn nélkül

Péter atya úgy hiszi, az Úr akarata is az, „hogy a papok mindennapjaikat családban éljék meg, evangéliumi testvériségekben”, és a levelében javaslatokat tesz a megoldásra is: a papok kötelezően éljenek közösségben, akár úgy, hogy az ugyanabban az egyházmegyében szolgálók legalább hárman együtt laknak, akár úgy, hogy belépnek valamelyik szerzetesi közösségbe, de aki kéri, annak a cölibátus alól is felmentést kellene kapnia, hogy megházasodhasson. Péter atya ennek érdekében egy olyan egyházfegyelmi rendelkezést sürget, ami „szégyen és bűn nélkül lehetőséget ad arra, hogy a római katolikus papok (…) és a papságra készülők szabadon válasszanak a Szentlélek vezetése alatt, hogy milyen közösségi életformában akarnak élni”.

A teljes cikk itt folytatódik.