Nagyvilág
A fák mutatnák meg, hol van a holttest
Már csak azt kell kiküszöbölni, hogy más állatok is oszlanak.
A fák és a bokrok megváltozott tulajdonságai, például a lombkoronák színképének változásai segíthetik a nyomozókat és a mentőcsapatokat az emberi maradványok felkutatásában olyan masszív ökoszisztémákban is, mint az amazóniai esőerdők – írja a Qubit a Trends in Plant Science című tudományos folyóirat nemrég megjelent tanulmányára hivatkozva.
Amerikai törvényszéki botanikusok szerint ahogy az emberi test oszlásnak indul, kis szigeteket képez, megváltoztatva a körülötte lévő talaj összetételét, valamint a gyökerek és a levelek bizonyos jellemzőit. A tanulmányt jegyző kutatócsoport szerint ezeket a változásokat már távolról is meg lehet figyelni, ez pedig segíthet abban, hogy a nyomozók biztonságosan és pontosan felkutathassák eltűnt személyek maradványait még az olyan nehezen elérhető területeken is, mint az amazóniai esőerdők. Ez a jövőben úgy nézhetne ki, hogy az esőerdő nagy területeit először drónok fésülnék át, amelyek szenzoraikkal jelezhetnék a központnak, ha bizonyos lombkoronák színe eltér a környezetüktől, majd a nyomozókat már csak ezekre a kijelölt helyszínekre küldenék ki vizsgálódni – írja a Qubit.
A holttestek körül képződő szigetek egyik nyilvánvaló hatása, hogy nagy mennyiségű nitrogén kerül a talajba, különösen a nyári időszakban, amikor az oszlás nagyon gyorsan történik. Attól függően, hogy a növények milyen gyorsan reagálnak a nitrogéntöbbletre, változhat a levelek színe és reflektanciája (fényvisszaverő képességének mértéke) – írta közleményében az egyik kutató.
Az egyetlen probléma, hogy nem az ember az egyetlen emlős, amely meghalhat az erdőkben, sőt. Vagyis a kutatócsoportnak olyan, kizárólag emberre jellemző mozzanatot kell találniuk az oszlásban, amely különbözik például a szarvastetemek lebomlási folyamataitól.
További részletek a kutatásról a Qubit cikkében.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!