Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Ellenzéki jelölteket figyelhetnek meg a román rendőrök

Létrehozva:

Román rendőrautó

Az országos rendőrfőkapitány lemondott.

Szeptember 27-én helyhatósági választásokra készül Románia, az önkormányzati kampányból pedig nem hiányozhatnak a botrányok sem – írja az Azonnali. Már a kampány első napján előfordultak lökdösődések a jelöltek között, beindultak az ilyenkor szokásos lejáratások is. Felütésnek a posztkommunista-nacionalista Szociáldemokrata Párt (PSD) provokatőrei beöltöztek a kihívó liberális-technokrata párt önkénteseinek, és hiányos öltözetben melegpropagandistának adták ki magukat. Kedden azonban új szintre lépett a pártok közötti verseny.

A lap beszámol róla, hogy Clotilde Armand, az USRPLUS elnökségének tagja feljelentést tett a Terrorizmust és Szervezett Bűnözést Vizsgáló Különleges Ügyészségen (DIICOT), mivel azt észlelte, hogy a jelenlegi kerületi polgármester a helyi rendőrséget használja arra, hogy megfigyelje őt. Romániában ugyanis az önkormányzatok is létrehozhatnak helyi rendőrségeket, amelyek vagy az állami rendőrséggel együtt, vagy pedig önmagukban felügyelik egy-egy település biztonságát.

Az esetet követően az USRPLUS rögtön közleményt is adott ki, amelyben elítélték a szocdem polgármesterek gyakorlatát: szerintük a bukaresti közigazgatás a „helyi rendőrséget a polgármesterek biztonsági szolgálatává” züllesztette.

A román rendőrség körüli korrupció annyira súlyos, hogy az országos rendőrfőkapitány kedd éjszaka benyújtotta lemondását, mivel nyilvánosságra került egy olyan felvétel augusztus elejéről, amelyen éjszaka tárgyal a bukaresti alvilágot uraló egyik klán képviselőjével – írja a lap.

További részletek az Azonnali cikkében.

Legnépszerűbb cikkeink