Nagyvilág
Biden Wisconsinban: A rabszolgaság az ország 400 éves ősbűne
Az Egyesült Államok 400 éves ősbűnéről beszélt Joe Biden demokrata párti elnökjelölt csütörtökön a wisconsini Kenoshában, ahol két nappal Donald Trump után tett látogatást.
„Most végre eljutunk ahhoz a ponthoz, amikor foglalkozunk ennek az országnak a 400 éves ősbűnével, a rabszolgasággal és annak minden maradványával” – jelentette ki a mintegy 50 éve politizáló Biden a kenoshai lutheránus templomban, ahol a város közösségi vezetőivel találkozott. Előtte mintegy egyórás megbeszélést folytatott az augusztus 26-án egy rendőr által hátba lőtt Jacob Blake családtagjaival.
Az afroamerikai Blake változatlanul kórházban van, egyelőre még mindig deréktól lefelé mozgásképtelen. Biden közölte a sajtóval, hogy telefonon felhívta a kórházban Blake-et, és 15 percen keresztül beszélgettek. „Azt mondta, hogy akár tud majd járni, akár nem, soha nem adja fel” – közölte Biden.
A 29 éves Jacob Blake-et családon belüli erőszak, szexuális bántalmazás, garázdaság miatt körözték, és augusztus 29-én lőtték hátba a rendőrök, miközben – a rendőrség későbbi sajtótájékoztatója szerint – ellenállt a letartóztatásnak és nekitámadt a rendőröknek. A The New York Times című lap tudósítása szerint a lövések előtt a rendőrök kétszer is megpróbálták sokkolóval megfékezni őt.
Biden kampánytörzse a látogatás előtt közölte: a vizit célja, hogy a mintegy százezer lakost számláló városban az elnökjelölt „összekovácsolja az amerikaiakat és megfogalmazza az előttünk álló kihívásokat”.
„Azt nem mondhatom, hogy a jóisten holnap elnököt csinál belőlem, és nem garantálhatom, hogy négy év alatt minden megoldódik, de azt mondhatom, hogy sokkal jobb lesz minden”, ha Donald Trumpot nem választják újra – fejtegette Biden a kenoshai kampányúton.
A 77 éves elnökjelölt és felesége a csütörtöki napot Wisconsinban töltötte. Kenosha után egy kisvárosba, Wauwatosába látogatott. Ott is optimizmusáról beszélt, leszögezve, hogy „most óriási lehetőségek nyílnak, sok, valóban pozitív dolgot lehet megvalósítani”.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!