Kiemelt hírek

Megy is, marad is a nagykörúti kerékpársáv

Published

on

Az év elején ideiglenes kerékpársávokat alakítottak ki Budapesten, az ezek sorsáról szóló döntést a főváros vezetése augusztus végi időpontban határozta meg.

„Az ideiglenes kerékpársávok nagyon sok helyen, vita nélkül részévé váltak a budapesti közösségi közlekedésnek. Nem okoztak különösebben fennakadást, sem éles társadalmi vitákat, ezért ezek maradnak, és szolgáljak azt a bringás forradalmat, ami Budapesten elindult az elmúlt években” – mondta Karácsony többek között a Bartók Béla úti kerékpársávról hétfői sajtótájékoztatóján.

A Nagykörútra vonatkozóan a konzultációk és szakmai szereplők egyeztetései alapján azonban úgy döntött a városháza, hogy szükséges némi változtatás. Karácsonyék egy kompromisszumos javaslattal álltak elő, ami a körúton közlekedőknek, tehát mind a kerékpárosok, mind az autósok igényeinek megfelelően fogja alakítani a közlekedést.

A Blaha Lujza tértől a Petőfi hídig tartó rész kétsávos lesz, a kerékpárosoknak a területen a parkolókban lesz kialakítva sáv. A Dohány utcától tartó rész azonban a tervek szerint 2×1 sávos marad, de az autós közlekedés kapacitásának növelését itt is célul tűzi ki a városháza.

Az első változtatásokat előreláthatólag a héten megkezdik, és még szeptemberben tervezik befejezni is.

Karácsony Gergely főpolgármester és Balogh Samu kabinetfőnök elmondása szerint az átalakításokat az igényeknek megfelelően igyekeztek kialakítani, ami a kerékpárosoknak a biztonságos közlekedést, az autósoknak a gépjármű-forgalomhoz szükséges kapacitást, a Nagykörúton lakók számára pedig a körút élhetővé tételét fogja biztosítani.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version