Magyarország
Orbán is részt vesz a fehérorosz helyzet miatti rendkívüli uniós tanácskozáson
Az uniós tagállamok vezetői szerda délelőtt rendkívüli tanácskozást tartanak a fehérorosz válsággal kapcsolatban – jelentette be a Twitteren Charles Michel, a 27 EU-ország állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke. A videókonferencián a magyar miniszterelnök is részt vesz.
Michel üzenetében hangsúlyozta: a fehéroroszoknak joguk van ahhoz, hogy jövőjükről döntsenek és szabadon válasszák meg vezetőjüket. Hozzátette: A tüntetők elleni kegyetlenkedések megengedhetetlenek.
A vezetők videókonferencia keretében tárgyalnak a Fehérországban egyre súlyosbodó helyzettel kapcsolatban azután, hogy Moszkva vasárnap bejelentette, kész katonai segítséget nyújtani Fehéroroszországnak. Tanácskoznak továbbá arról is, milyen konkrét támogatásokat nyújthatnak a hatósági brutalitás áldozatainak. Litvánia például civil szervezeteken keresztül folyósított 50 millió euró összegű uniós segélyalapot javasol, míg Lengyelország 13 millió eurós, fehérorosz tudósokat és a média pluralizmusát támogató programot jelentett be. A balti államok, Dánia, Csehország és Lengyelország az EU-t kérte fel közvetítő szerepre, az országot immáron 26 éve irányító Aljakszandr Lukesanka elnök és az ellenzék között.
Múlt pénteken, a tagállamok külügyminiszterei arra az álláspontra jutottak, hogy a fehérorosz választások nem minősíthetők sem szabadnak, sem tisztának, és szankciók előkészítésében állapodtak meg, a választásokat követő tiltakozáson részt vevők elleni erőszak elkövetői és a választási eredmények meghamisításáért felelősök ellen.
Fehéroroszországban egy hete folyamatosak a tüntetések. A tiltakozók szerint Aljakszandr Lukasenka elnök elcsalta az augusztus 9-én tartott elnökválasztást, amelyen a hivatalos adatok szerint a voksok 80,1 százalékát kapta.
Lukasenka hétfőn kijelentette, hogy hajlandó megosztani a hatalmat és megváltoztatni az alkotmányt, ugyanakkor megerősítette, hogy az elnökválasztást nem fogják megismételni.
Az ügyben összehívott, szerda déli rendkívüli videókonferencián a magyar miniszterelnök is részt vesz. Aznap délután kormányülés is lesz, csütörtök reggel pedig Orbán Viktor avatóbeszédet mond a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyénél – ismertette a miniszterelnök tervezett programját a miniszterelnök sajtófőnöke.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!