Magyarország
Vidnyánszky: szakmainak nevezett érvekkel manipulálják a színészhallgatókat
Az SZFE kuratóriumi elnöke más gondolatokat, elveket, gyakorlatokat, esztétikákat akar a színészképzésben.
Nagyon fontos, hogy a diákok megértésék: szakmainak nevezett érvekkel manipulálják őket – közölte Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke az Origón megjelent interjúban.
Vidnyánszky vázolta a kultúrharc általa vélt lényegét:
„Az SZFE körüli vita legfőbb – politikai-ideológiai – tárgya éppen az, hogy a balliberális gondolat mellett – hangsúlyozom: mellett – a kuratórium azt képviseli, hogy jelenjenek meg más gondolatok, elvek, ezekhez kapcsolódó elméletek, gyakorlatok, esztétikák a képzésben. És úgy tűnik, ez elfogadhatatlan az egyetem mai vezetése számára.”
A színházigazgató-rendező-kuratóriumi elnök szerint „egy gépezet” támadja őt.
Úgy látja, Bánsági Ildikó is emiatt távozott a Nemzeti Színháztól:
„Azok a tanárok is meg vannak félemlítve, akik nyitottak volnának a kuratóriummal az együttgondolkodásra, a közös munkára? Esetleg attól félnek, hogy retorzió éri őket?”
Vidnyánszky azt is mondta, a kaposvári tisztsége megszűnt, már nem rektorhelyettes. Azt viszont nem tette hozzá, hogy rektori megbízottként továbbra is felügyeli az ottani színészképzést.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!