Kiemelt hírek
Lövések dördültek a Fehér Háznál
Helyi idő szerint hétfőn délután, az épületben sajtókonferenciát tartó Donald Trump amerikai elnök mondatát félbehagyva rövid időre távozott a teremből – írja az MTI.
A sajtókonferenciára belépett a titkosszolgálat egyik munkatársa, odafordult az amerikai elnökhöz és azt mondta: „azonnal álljon félre!”. Donald Trump távozott a teremből, később kiderült, hogy lezárták a Fehér Ház környékét, és kívülről bezárták a sajtótájékoztatónak helyet adó terem ajtaját is. Amikor az elnök visszatért, elmondta: nem világos, hogy mi történt, folyik a vizsgálat. Egyelőre csak annyi tudható, hogy a Fehér Ház mellett lövések dördültek, egy embert mentővel kórházba szállítottak. „Úgy tűnik, hogy egy személyt a titkosszolgálat lelőtt, nem tudom, milyen állapotban van, majd meglátjuk, mi történt” – fogalmazott Trump az újságíróknak. Hozzáfűzte, hogy a titkosszolgálat „uralja a helyzetet”. Az elnök egyúttal köszönetet is mondott a szolgálatnak a „gyors és hatékony” fellépésért.
Arra az újságírói kérdésre, hogy a Fehér Ház alatti bunkerba ment-e, nemmel válaszolt. Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy egyáltalán nem jött zavarba, eszébe sem jutott, hogy ne térjen vissza a sajtótájékoztatóra. „Úgy nézek ki, mint aki zavarban van?” – kérdezett vissza az újságíróknak. „Biztonságban érzem magam a titkosszolgálattal, fantasztikus emberek, a legjobbak közül valók, kiválóan képzettek” – jelentette ki.
A sajtókonferencián egyébként Trump tájékoztatást adott a koronavírus-járványról, és – újságírói kérdésre válaszolva – kitért arra, hogy az immár nyilvánosságra hozott dokumentumok is bizonyítják, hogy a 2016-os választási kampány idején az Obama-adminisztráció megfigyelte, lehallgatta őt és a munkatársait. „Mindenki benne volt: tudott róla Obama elnök, Joe Biden, az alelnök, James Comey, az FBI vezetője és a hírszerzés vezetői is. Ilyesmi talán még soha nem fordult elő korábban az amerikai történelemben, és nem szabad megengedni, hogy még egyszer megtörténhessen” – hangoztatta Donald Trump.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!