Nagyvilág
Peking tiltakozik, amiért Trump megtiltott minden ügyletet a TikTok kínai anyacégeivel
A kínai külügyi szóvivő egyszerűen csak politikai manipulációnak tartja Trump tilalmát.
Peking tiltakozását fejezte ki pénteken, amiért Donald Trump amerikai elnök megtiltott minden ügyletet a TikTok videomegosztó kínai anyavállalatával, a ByteDance vállalatcsoporttal, valamint a WeChat közösségi platformot működtető Tencent kínai internetes óriással, és mindkét cég leányvállalataival.
Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján „politikai manipulációnak” nevezte a csütörtöki bejelentést.
Vang szerint az Egyesült Államok „saját önző érdekeit helyezi a piaci szabályozás és a nemzetközi szabályok fölé”. A szóvivő úgy vélekedett, hogy a Washington által alkalmazott „önkényes, manipulatív és elnyomó” intézkedések az Egyesült Államok „erkölcsi visszaeséséhez” vezethetnek.
A világszerte mintegy 2,2 milliárd felhasználóval rendelkező TikTokot az amerikai elnök, valamint Mike Pompeo külügyminiszter nyíltan bírálta amiatt, mert szerintük amerikai állampolgárok adatai juthatnak el rajta keresztül a kínai kormányzathoz. A csütörtökön kiadott elnöki rendeletben hasonló kifogásokat emeltek a leginkább Kínában népszerű WeChattel szemben is.
A TikTok a washingtoni bejelentés után nem sokkal közölte, hogy megdöbbentette a döntés, és minden jogi lehetőséget ki fog használni, szükség esetén kész bírósághoz fordulni, hogy biztosítsa, hogy a cég és felhasználói méltányos elbánásban részesüljenek. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!