Nagyvilág
London: Moszkva az űrbe telepít már fegyvert
Nagy-Britannia és az Egyesült Államok azzal vádolta meg csütörtökön Oroszországot, hogy a világűrbe küldött egy műhold elhárító fegyvert a múlt héten, egy mesterséges hold tesztelése során.
Harvey Smith brit légimarsall, a védelmi minisztérium űrigazgatóságának a vezetője azt mondta: Londont „nyugtalanítja az a mód, ahogy Oroszország fegyver jellegű lövedéket próbált ki az egyik műholdjával”.
„Az ilyen tevékenység fenyegeti a világűr békés felhasználását, a keletkező roncsok veszélybe sodorják a műholdakat, és az egész űrbéli rendszert, amelytől a világ függ” – figyelmeztetett.
Az amerikai űrparancsnokság is közölte: „bizonyítéka van egy műhold elhárító fegyver kipróbálására július 15-én, bár az nem volt romboló jellegű”.
A tesz hasonló volt ahhoz, amit Oroszország 2017-ben végrehajtott, és amely nem egyezett a küldetés állítólagos feladatával – tette hozzá a parancsnokság.
Az orosz műhold rendszer ilyen tesztjei miatt az amerikai fél az idén már kifejezte a nyugtalanságát – írta John Raymond tábornok, az űrparancsnokság vezetője a nyilatkozatában.
„Ez újabb bizonyítéka annak, hogy Oroszország folytatja az erőfeszítéseit a világűrben elhelyezett rendszer kifejlesztésére és kipróbálására, és ez megfelel a Kreml nyilvánosságra hozott katonai doktrínájának” – írta a tábornok.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön egyebek között fegyverzetellenőrzési témákról is beszélt telefonon egymással, de a Fehér Ház azt nem közölte, hogy ezekről a katonai műholdakról is szó volt-e.
(Képünk illusztráció)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!