Magyarország
Varga Mihály: 5 százalékkal csökkenhet a féléves GDP
Júniusban már enyhén élénkült a gazdaság, de a második félévben 5 százalékkal zsugorodhat a GDP, meghaladva a korábban várt, ma már optimistának tűnő 3 százalékos jóslatot.
A legnagyobb éves visszaesést áprilisban mérték, akkor 20 százalékos volt a csökkenés. Májusban lassult a gazdaság visszaesése, a hónap végén pedig megfordult a trend, és júniusban már az enyhe élénkülés jelei is mutatkoztak – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádióban.
A miniszter beszélt arról is, hogy idén a GDP arányában 1 százalékos, 488 milliárd forintos államháztartási hiánnyal számoltak, de a félév végére már 3,8-4 százalékos, több mint 1800 milliárd forintos hiány alakult ki.
A koronavírus-járvány elleni védekezési alapra mintegy 600 milliárd, a gazdaság védelmi alapra több mint 1100 milliárd forintot különítettek el, ezek határozták meg az első félévet. Varga elmondta azt is, hogy év végére még magasabb lehet a hiány, mert a gazdaság újraindítása további forrásokat igényel, és a járvány második hullámára is lehet számítani.
Varga Mihály szerint a járvány jó gazdasági helyzetben érte az országot, ezt mutatja a tavalyi 5 százalékos és az idei első negyedévi több mint 2 százalékos gazdasági növekedés. (MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója