Nagyvilág
Lemond a lengyel külügyminiszter
Jacek Czaputowicz visszavonul, a lengyel külpolitika iránya nem változik.
Bejelentette visszavonulását Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter – adták hírül hétfőn hírügynökségek a külügyminiszter hét végi közlésére hivatkozva, írja az MTI. „Mateusz Morawiecki miniszterelnök úrral már hónapokkal ezelőtt megegyeztünk abban, hogy a megbízatásom az elnökválasztásig tart majd” – mondta Czaputowicz a Rzeczpospolita című jobbközép lengyel napilapnak adott vasárnap esti nyilatkozatában, írja az MTI.
A politikus leszögezte: a lépés nem jelent irányváltoztatást a lengyel külpolitikában, amelyről úgy vélte, Andrzej Duda államfő újraválasztásával bebizonyosodott, hogy jó irányba tart. Hozzátette, hogy nem várták el a lemondását a kormánypárt részéről, mindazonáltal úgy vélte, a jelenlegi alkalom megfelelő lehet a változásra a külpolitikai vezetésen belül.
Czaputowicz vélhetően a nyári szabadságok után várható kormányátalakítások során távozik posztjáról. Az átalakításokat Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke vasárnapi rádióinterjúja során jelentette be, hozzátéve ugyanakkor, hogy Morawiecki nem távozik tisztségéből.
Elemzők szerint a minisztercserékre a PiS elnökjelöltjének, a hivatalban levő Andrzej Duda államfőnek az elnökválasztáson aratott csekély arányú győzelme következtében kerül sor, ez ugyanis annak lehet a jele, hogy a választók jó része nem elégedett a kormány politikájával. Lengyelországban július 12-én tartották az elnökválasztás második fordulóját, amelyet Duda nyert a szavazatok 51 százalékával.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!