Nagyvilág
Ismét elhalasztották a rejtélyes Nolan-film bemutatóját
A Teneté lett volna az első filmbemutató a korlátozások feloldása után, de folyamatosan tolják a bemutató időpontját.
Meghatározatlan időre elhalasztották Christopher Nolan Tenet című filmjének premierjét – jelentette be a Warner Bros. stúdió, írja a MTI. A sci-fit augusztus 12-én mutatták volna be az észak-amerikai mozikban, ez lett volna az első nagy hollywoodi film, amely a koronavírus-járvány feltartóztatására március elején elrendelt kijárási korlátozások enyhítése után a filmvásznakra került volna.
A kémdráma premierjének időpontját már harmadszor változtatták meg: eredetileg július 17-én lett volna a bemutató, amelyet először július 31-re, majd augusztus 12-re toltak el.
A Warner Bros. stúdió csütörtöki közleményében azt írta, hogy „sajnos a járvány tovább terjed, emiatt át kellett gondolni a filmforgalmazási időpontokat”. A közeljövőben megosztjuk a Tenet mozikba kerülésének új időpontját – írta Toby Emmerich elnök.
A Warner Bros. már korábban közölte, azt tervezi, hogy a John David Washington és Robert Pattinson főszereplésével készült produkció a szokásosnál hosszabb ideig marad majd műsoron a filmszínházakban.
A Tenet egyike azon nagy költségvetésű produkcióknak, amelyektől a moziüzemeltetők azt várják, hogy visszacsalogatják a közönséget a filmszínházakba az elmúlt hónapok kijárási és gyülekezési korlátozásai után.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!