Archív cikkek
Csach Gábor: Volt hatása a tiltakozásnak arra, hogy visszaállt a menetrend
A MÁV hivatalosan is bejelentette, amit lapunk már tudott: augusztus 1-jétől visszaállítják a régi menetrendet több mellékvonalon. A balassagyarmati fideszes polgármester szerint volt hatása a tiltakozásnak.
A Pesti Hírlap írta meg elsőként, hogy június 6-án 34 mellékvonalon drasztikusan ritkította a menetrendet a MÁV a megrendelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) késésére. 29 vonalon naponta irányonként mindössze 1-2 járat maradt meg. A legtöbb vonat helyére pótlóbuszokat állítottak, amelyek sok esetben jóval lassabban teszik meg a távolságot, és más kényelmetlenséget is jelentenek.
Augusztus 1-jétől azonban 10 vonalon visszaáll a menetrend – ezt a MÁV is megírta közleményében, fel is sorolják, melyek ezek a vonalak.
Megmaradó és halálra ítélt vonalak
Úgy tudjuk, egy országos menetrendi tanács nevű szakmai egyeztetésen döntöttek minderről, a megbeszélésen az ITM, a MÁV, BKV és egyéb illetékes szervek képviselői is részt vettek. 24 vonalon egyelőre marad a napi mindössze napi 1 vonatpár a menetrendben. Hogy ezeket a vonalakat teljesen fel kívánják hagyni, vagy mutatóba meghagynak napi egy pár vonatot, az még nem dőlt el. Úgy hallottuk, a megmaradó vonalak egy részén még fejlesztéseket is megígértek.
Úgy tűnik, hatott a fideszes tiltakozás
Az is figyelemre méltó, hogy azon a három vonalon, ahol a polgármesterek felemelték a hangjukat a ritkítások ellen – többségében fideszes településvezetők tették ezt –, ott minden esetben visszaállt a menetrend.
Az Őrség érintett településeinek polgármesterei közös levélben fordultak a minisztériumhoz a ritkítás felülvizsgálatát kérve, a Vas Népének V. Németh Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője pedig hétfőn meg is erősítette, hogy az őrségi, Zalaegerszeg–Bajánsenye vasútvonalon visszaáll az eredeti menetrend augusztus 1-jétől, vagyis ez a vonal biztosan a „megmenekülők” közé kerül.
Ezután Heves, Kisköre, Abádszalók, Kunhegyes és Kisújszállás kormánypárti polgármestere is levelet írt a MÁV-nak és a minisztériumnak a Kál-Kápolna–Kisújszállás vasútvonalon történt ritkítás felülvizsgálatát kérve. Lapunknak telefonon Magyar Csilla, Kisköre fideszes polgármestere kedd délután azt mondta:
„Még nem tudom hivatalosan megerősíteni, de mi is hallottunk róla, hogy vannak egyeztetések a menetrend visszaállításáról.”
Magyar szerint a kérésekre, amelyeket a kormány felé elküldtek, megnyugtató válaszok érkeztek, így bíznak benne, hogy értő fülekre talált. A MÁV közleménye szerint a Kál-Kápolna–Kisújszállás vasútvonalon is visszaáll a menetrend augusztus 1-jétől.
Csach Gábor: Reméljük, Balassagyarmat
is a fejlesztendők közé kerül
Felhívtuk telefonon Csach Gábort, Balassagyarmat fideszes polgármesterét is, aki a Facebook oldalára feltöltött videóban magyarázta el a járatritkítás visszásságait. Lapunknak azt mondta:
Természetes, hogy van hatása a tiltakozásnak arra, hogy helyreállítsák az esetleges bakikat, és első lépcsőben visszaállítsák a normál menetrendet. De mindannyian igazából annak örülnénk, ha az életképes szárnyvonalakat a hetvenes évek után először végre valóban fejlesztené a MÁV.
Csach Gábor hozzátette, őszintén reméli, hogy a balassagyarmati vasútvonalak is a fejlesztésekre érdemesek közé kerülnek, hiszen az Ipoly-völgyi vasút turisztikai és nemzetközi potenciált is rejt magában, vagyis „kifejezetten van benne perspektíva”.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója