Nagyvilág
Kilép a WHO-ból az Egyesült Államok
Trump szerint az Egészségügyi Világszervezet rosszul kezelte a koronavírus-járványt. Az ENSZ szerint a lépés szükségtelen és veszélyes.
Az Egyesült Államok hivatalosan értesítette az ENSZ-főtitkárt, hogy kilép az ENSZ Egészségügyi Világszervezetéből, a WHO-ból – írja a MTI.
Az értesülések szerint a kilépés egy év múlva, 2021. július 6-án lép életbe. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis a kilépő országnak egy évvel a hivatalos kilépés előtt kell értesítenie erről az ENSZ-t, és a döntés hatályba lépéséig eleget kell tennie pénzügyi kötelezettségeinek.
Donald Trump elnök áprilisban jelezte először a kilépési szándékot, amit azzal indokolt, hogy az amerikai kormányzat megítélése szerint a WHO rosszul kezelte az új típusú koronavírus világjárványát, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett, és részrehajló magatartást tanúsított Kína iránt, ahonnan a járvány kiindult.
A lépés még az előtt bírálatot váltott ki az Egyesült Államokban, hogy a Fehér Ház is hivatalosan nyilvánosságra hozta volna. Bob Menendez demokrata párti szenátor szerint a döntés helytelen volt, azt írta Twitterén: „ez nem fogja megvédeni sem az amerikai életeket, sem az amerikai érdekeket”.
A világszervezet munkáját támogató ENSZ Alapítvány elnöke, Elizabeth Cousens kedden délután közleményt adott ki, amelyben azt írta: az amerikai kormányzat lépése „az évszázad legnagyobb közegészségügyi válsága közepette rövidlátó, szükségtelen és vitathatatlanul veszélyes”.
Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje közleményében azt írta: választási győzelme esetén elnöksége első napján semmisnek nyilvánítja Trump kilépésről szóló döntését.
Szerinte az amerikaiak nagyobb biztonságban vannak, ha az USA is kötelezettséget vállal a világ egészségének erősítésében.
Az 1948-ban létrehozott WHO – amely a világ első globális egészségügyi szervezete – 2020. január 4-én figyelmeztetett először a kínai Vuhanban felbukkant koronavírus-járványra.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!