Nagyvilág
Közösségi oldala törlésével fenyegette meg a Facebook a 888-at
Gyűlöletbeszéd, kirekesztés és homofóbia miatt. A lap szerint a melegellenes kirohanásuknak bele kellene férnie a szólásszabadságba.
„A 888 Facebook-oldalának végleges letiltásával fenyeget a Zuckerberg-közösség,
szerintük ugyanis gyűlöletbeszédnek számít, ha nem értünk egyet a melegjogok széles körű elismerésével.”
Ezt a G. Fodor Gábor politológus által szerkesztett kormánylap közölte. A dolog előzménye az volt, hogy június 12.én a 888 azzal a címmel osztott meg egy írást a Facebookon a melegházasság svájci engedélyezéséről, hogy
Újabb nemzetnek ment el az esze.
A 888 szerkesztőségi állásfoglalása szerint ez belefér a véleménynyilvánítás szabadságába, noha idézik a közösségi oldal szabályzatát, amely azt tekinti gyűlöletbeszédnek, amely „közvetlenül támad másokat védett tulajdonságok által meghatározott szempontok” (köztük a nemi irányultság) miatt.
A Facebook emiatt azt közölte az oldallal, hogy „a Közösségi Alapelvek többszöri megsértése miatt közzétételének visszavonása fenyegeti”.
A 888 szerint viszont címadásuk nem ösztönzött erőszakra, ezért kitartanak amellett, hogy
„kimondjuk és megmutatjuk azt, amit a balliberális mainstream elhallgattatna”.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója