Archív cikkek
Madeleine McCann szülei szerint nem közöltek velük semmit a német hatóságok
A keddi hírek szerint a biztossá vált a 13 éve eltűnt kislány halála, de szülei cáfolták, hogy a német hatóságok ilyet közöltek volna velük.
Madeleine McCann szülei közleményben cáfolták az információ hitelességét, amit a német hatóságok közöltek kedden, amely miszerint lányuk halott, írja a 24.hu.
Szerintük a német hatóságoktól semmilyen levelet nem kaptak arról, hogy bizonyíték van Madeleine halálára. Csupán Hans Christan Wolters német tartományi főügyész írt nekik levelet, amelyben ugyan azt közölte velük, hogy lányuk halott, azt nem árulta el, honnan származik az információ. Mindezt kedden írtuk meg.
Kate és Gerry McCann közleményében úgy fogalmaz:
a megalapozatlan történetek ismét szükségtelen szorongást okoztak a barátok és a család számára, és ismét megrontották az életünket.
A 13 éve eltűnt Madeleine McCann ügyében a német, portugál és brit hatóságok nemrég azt közölték, egy bizonyos Christian B. lehet a felelős a gyermek eltűnéséért, aki június elején került a hatóságok látókörébe az ügy kapcsán.
A 42 férfi jelenleg egy hamburgi börtönben ül szexuális jellegű és kábítószerrel összeköthető bűncselekményekért, de Madeleine-nel kapcsolatban még nem hallgatták ki.
Christian B. házának és annak környékének átkutatását is tervezi a rendőrség, mivel azt gyanítják, hogy a ház körül található kutak egyikében lehet elrejtve a kislány holtteste.
A gyanú szerint 2007-ben a férfi Portugálián keresztül utazott, és éppen azon az üdülőhely környékén tartózkodott, amikor a Medeleine eltűnt. A férfi a lakókocsiját a lány eltűnésének másnapján valaki más nevére íratta át.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója