Nagyvilág
Kupakkal szavazhatnak a budapestiek: tűzijátékot vagy a Lánchíd felújítását akarják
Az MSZP a fővárosiakat kérdezi arról, hogy gigantikus tűzijátékot vagy a Lánchíd felújítását akarják.
Molnár Zsolt az MSZP Facebook-oldalán követhető online sajtótájékoztatón azt mondta, pártja a következő hetekben a budapestiekhez fordul, hogy fejtsék ki véleményüket: pénzszórást, gigantikus tűzijátékot, a hatalmi elit tobzódását, vagy a nemzet fővárosa történelmi hídjának a felújítását akarják. Elmondta, Budapest közterületein plexi szavazódobozokat helyeznek el, ahol
műanyagkupakokkal lehet majd szavazni a rakétákra, vagy a hídfelújításra.
Az MSZP honlapján is lehet támogatni azt a javaslatot, hogy az idei tűzijátékra szánt nyolcmilliárd forintot kapja meg a főváros a Lánchíd felújítására. Szerinte a Fidesz-KDNP-kormány bünteti az önkormányzatokat, azokat a választókat, akik tavaly október 13-án nem a kormánypártokat támogatták, különösen büntetik Budapestet.
Megjegyezte: a kormánypárti politikusok sokat beszélnek a reformkorról, az önfeláldozásról, a hazaszeretetről.
Hol vannak ennek a korszaknak a Széchenyi Istvánjai? Hol vannak azok a felelős politikusok, akik nem nyolcmilliárd forintért szeretnének tűzijátékot? – kérdezte, hozzátéve: ez a tavalyi tűzijáték árának ötszöröse. (MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója