Archív cikkek
A délkelet-pesti bringaút az új Lánchíd
Tarlós István megépítette volna a Csepelt, Dél- és Kelet-Pestet összekötő kerékpárutat, ám Karácsony Gergely leállította a beruházást – állítja a Magyar Hírlap. A jelenlegi városvezetés szerint a megdráguló projekt amúgy sem fért volna bele a költségkeretbe, de az előző vezetés nem is haladt érdemben a beruházással, a tervezett bringaút összegből pedig más fejlesztések valósulnak meg.
A Magyar Hírlap hétfői számában azt írta: többévnyi előkészítés után a főpolgármester döntése nyomán nem valósulhat meg a nyolcvan százalékban európai uniós forrásból finanszírozható dél-pesti kerékpárút, amely Csepeltől a XVII. kerületig épült volna.
A lap narratívája szerint “Karácsony Gergely olyan bicikliutat akadályozott meg, amelyhez a fővárosnak csupán csekély önerőt kellett volna biztosítania, és egy több kilométeres fejlesztést valósíthatott volna meg”. A kerékpárúthoz Magyarország 80 százalékos támogatást nyert el az Európai Uniótól, ami csak a 2021-ig tartó uniós költségvetési időszakban vehető igénybe, és mivel a ciklus végéhez közeledünk, más fejlesztésre aligha lehet átcsatornázni, írta a lap.
A cikk szerint a fennmaradó részhez a kormányzat és az érintett kerületek is biztosítottak volna forrást, így a 2,1 milliárd forintra tervezett projektből alig több mint 200 millió terhelte volna a fővárosi önkormányzat költségvetését, amit Tarlós István korábbi főpolgármester támogatott is.
Főváros: Az előző városvezetés nem haladt a projekttel
A főváros a Pesti Hírlap kérdéseire azt írta, a VEKOP projekt keretében elnyert kerékpárosbarát fejlesztésekkel az előző városvezetés rosszul haladt, a megdrágult építőipari árak miatt pedig félő volt az egész projekt-csomag bebukása. A Főváros a minisztérium irányító hatóságával folytatott szakmai tárgyalások során abban állapodott meg, hogy az önmagában teljesíthetetlenné vált dél-budapesti kerékpárosbarát fejlesztéseket a csomag más fejlesztéseire átcsoportosítva tudja felhasználni a teljes uniós támogatást.
A 2016-ban megkötött támogatási szerződés alapján ugyanis még a tervezés közbeszerzésének sikeres lezárása sem történt meg a tavalyi önkormányzati választásig. Tervek nélkül tarthatatlan volt az építés határideje, ennek következtében a dél-budapesti kerékpárosbarát fejlesztésekre szánt EU-forrás elveszett volna, írja a városháza.
Kerékpárosklub: minket nem kérdeztek meg
Lapunk kérdésére Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub szóvivője azt mondta, egy elsősorban turisztikai, szabadidős célokat szolgáló kerékpáros útvonalról van szó, amely egy régi vasútvonal mentén fut.
Halász kiemelte, hogy a 2015-ben indult VEKOP projekt eleve nem a város legfájóbb hálózati hiányosságait foltozta volna be. A külvárosok belvárosi kapcsolatai hiányoznak leginkább, a délkelet-pesti régióban például az Üllői út kerékpározhatóbbá tétele lenne ilyen fejlesztés. Ezek helyett a városkerülő turisztikai kerékpárút vitte volna el azt EU-s források harmadát, amit már a tervezési szakaszban aránytalannak érzett a Kerékpárosklub. Már így is van egy hasonlóan nagy projekt a Rákos-patak mentén, ami a források nagy arányát elvitte, tette hozzá Halász.
Sajnos teljesen kimaradtunk az ötletelési fázisból, csak akkor találkoztunk a projektekkel, miután azokról döntést hozott a városvezetés – mondta a Kerékpárosklub szóvivője.
A Kerékpárosklub nem zárja ki a délkelet-pesti bringás gyűrű fejlesztését sem, de csak amennyiben azt alapos hatástanulmányok előzik meg, és közlekedési helyett turisztikai források állnak a beruházás rendelkezésére.
A 2015-ben elnyert 8,5 milliárd forintba valószínűleg nem fog beleférni a délkelet-pesti elkerülő útvonal, mivel az akkor eldöntött projektek közül alig valósult meg valami, az építőipari árak növekedése miatt viszont most a leghasznosabb projekteket kellene menteni – húzta alá a Kerékpárosklub szóvivője.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!