Archív cikkek
Orbán kormányrendeletben engedte meg a Tankcsapdának, hogy autós koncerteket tartson a hétvégén
A rockbanda a Petőfi Rádióban jelentette be, hogy két autós koncertet tartanának a hétvégén. Szerdán született is egy ezt engedélyező kormányrendelet, a miniszterelnök aláírásával.
A Tankcsapda pénteken már koncertezhet Debrecenben, szombaton pedig Székesfehérváron is, írja az ATV.hu. Egy friss kormányrendelettel Orbán Viktor ugyanis a hétvégére engedélyezte az “autós koncerteket” május 29-től május 31-ig.
A járvány miatti veszélyhelyzet még tart, de a kormány szerdai döntése szerint meccseket, szabadtéri színházi előadásokat, kulturális eseményeket már lehet tartani. Zenei fesztiválokat, koncerteket, azonban még nem, ez alól a szabadtéri események sem kivételek.
Az autós koncertek esetében azonban kivételt tettek, erre a hétvégére – ez a műfaj eddig Magyarországon nem létezett.
A Tankcsapda azonban május közepén a Petőfi Rádió reggeli műsorában jelentette be, hogy a MOL-lal együttműködve május 29-én Debrecenben, május 30-án pedig Székesfehérváron tartanak „autós élő dalpremiert”. Egy olyan eseményre kell tehát készülni, amelynek keretében a közönség kocsikban ülve nézheti, ahogy a színpadon zenélnek hasonlóképpen, mint egy autósmoziban.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!