Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Érdi milliárdok nyomában a rendőrség

Létrehozva:

Forrás: Google Maps

Hatalmas veszteséget halmozott fel az Érdi Sport Kft., a cég gazdálkodásával kapcsolatban nyomoznak a rendőrök is. Nemrég a társaság felügyelőbizottsága ajánlásokat tett annak érdekében, hogy helyrerázódjon a kft. anyagi helyzete.

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Budaörsi Rendőrkapitányság egyelőre ismeretlen tettes ellen az Érdi Sport Kft. ügyeivel kapcsolatban – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság lapunk megkeresésére. Hozzátették: a büntetőeljárás részleteiről, az eddig végrehajtott, valamint a tervezett nyomozási cselekményekről egyelőre nem adnak tájékoztatást.

Lakásbérlés a fideszes polgármestertől

A nyomozás még 2018-ban indult az érdi önkormányzat által tulajdonolt társaságnál felmerült működési problémák miatt. Ezek közül több a sajtóban is megjelent. Így például idén márciusban az Átlátszó számolt be arról, hogy az Érdi Sport Kft. lakást bérelt a volt fideszes alpolgármestertől, Bács Istvántól; a 76 négyzetméteres társasházi lakásért havonta 250 ezer forintot fizettek.

A bérleti szerződést 2018. augusztus első napjaiban az Érdi Sport Kft. frissen kinevezett ügyvezetője, Boldog Anna kötötte Báccsal. De Boldog egy szerződés-módosítást is aláírt lakások bérletére vonatkozóan a Parimmo Kft.-vel, amelynek egyik tulajdonosa Bács István testvére. Értesüléseink szerint Boldog Anna június végéig irányítja az Érdi Sport Kft.-t.

A cég korábbi ügyvezetője pedig egy facebookos bejegyzésben – dokumentumokat is közzétéve – arról írt, hogy lényegében megzsarolták azért, hogy aláírjon egy egyesületi támogatási nyilatkozatot, holott senkinek semmilyen pénzt nem adott át. Mindezeket a volt városvezető, T. Mészáros András hazug vádaknak titulálta és pereket helyezett kilátásba.

Az Opten Kft. adatai alapján az Érdi Sport Kft. 2016-ban mínusz 71 millió forint, 2017-ben mínusz 80 millió, 2018-ban pedig mínusz 116,5 millió forint volt az adózott eredménye. Hogy a cég összvesztesége eléri az 1 milliárd forintot, azt az ellenzéki összkoalíció által ősszel megválasztott új polgármester, Csőzik László hozta nyilvánosságra. Mint azt is, hogy ekkora összegre rúg a kft.-nek adott, eddig vissza nem fizetett tagi kölcsön mértéke. A város egyébként évente 700 millió forinttal támogatta az Érdi Sport Kft.-t.

Ajánlások a cég vezetésének

Az anyagi problémák miatt a társaság felügyelő-bizottsága (fb) idén május közepén határozatba foglalta a cég üzleti és finanszírozási tervének elkészítésével és működtetésével kapcsolatos ajánlásait. Ezek között többek közt szerepel az, hogy a cég a kiadásait és a kötelezettségvállalásait a rendelkezésre álló, illetve biztonsággal tervezhető bevételei figyelembevételével határozza meg.

A sportcég bevételeit a tulajdonostól származó havi bruttó 10 millió forint, a tao-ból befolyt összeg, továbbá a Magyar Kézilabda Szövetségtől, a Szerencsejáték Zrt.-től és a szponzoroktól származó támogatások teszik ki. Az fb kikötötte többek között azt, hogy a tao-ból befolyó pénzeket az elnyert pályázatban meghatározott céloktól eltérően – lehetőség szerint – még átmenetileg se használják fel más célokra.

Emellett a játékosokkal, a szakmai stáb tagjaival új szerződéseket csak különösen indokolt esetben kössön munkaviszonyra irányuló szerződésekkel, helyette inkább a teljesítményhez kötött megbízási szerződések legyenek. Kérte az fb annak a gyakorlatnak a folytatását is, hogy a kft. ügyvezetése ne béreljen lakásokat, ne biztosítson gépkocsikat a játékosok, szakmai stáb tagjai részére. Ám ha indokolt ilyen, akkor azt a szerződés összegébe építse be.

A felügyelő bizottsági ajánlások között szerepel olyan is, minthogy a sportcégnél minimalizálják a tanácsadói szerződések létesítését és fenntartását, maximálisan tartsák be a beszerzési, illetve közbeszerzési szabályzatában foglalt előírásokat, valamint rendszeresen tegyék közzé a 3 millió forintot meghaladó szerződéseknek, beszerzéseknek, kötelezettségvállalásoknak a legfontosabb adatait. Az fb javasolta, hogy a vállalkozás kerüljön minden szerződéses kapcsolatot olyan tanácsadókkal, beszállítókkal, akik/amelyek közvetlenül vagy közvetve a tulajdonos önkormányzat vezetőinek, a kft. ügyvezetőjének, edzőjének, fb-tagjának vagy az előbbiekkel rokoni kapcsolatban álló személyek tulajdonában, illetve irányítása alatt állnak.

Az Érdi Sport Kft.-t szerettük volna megszólaltatni a veszteséges működéssel, illetve a rendőrségi nyomozással kapcsolatban, de lapunk megkeresésére nem küldtek választ. Érdeklődtünk az érdi önkormányzatnál is, de nem reagáltak.

Legnépszerűbb cikkeink