Archív cikkek
Felgyorsította a trópusi erdők pusztítását a koronavírus-járvány
Másfélszeresre nőtt az előző évihez képest a kivágott trópusi erdők területe világszerte, Brazíliában még magasabb volt az arány.
A koronavírus-járvány idején jelentősen felgyorsult a trópusi erdők irtása – figyelmeztetett csütörtökön a Természetvédelmi Világalap (WWF), írja az MTI. „Minden jel arra mutat, hogy az erdőirtás felgyorsulására hatással van a koronavírus-járvány. Sok országban az állam kihátrált az erdővédelemből a járvány idején, ami kedvez az illegális fakivágásnak és más források kifosztásának” – mondta Christoph Heinrich, a WWF németországi irodájának illetékese.
A WWF által közzétett tanulmány szerint márciusban 6500 négyzetkilométerrel csökkent a trópusi erdők területe a vizsgált 18 országban. Ez 150 százalékkal több az előző évinél.
A legnagyobb mértékű az erdőirtás Indonéziában, ahol 1300 négyzetkilométernyi trópusi erdőt pusztítottak el, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol ezer négyzetkilométerrel csökkent a trópusi erdők területe, és Brazíliában, ahol 950 négyzetkilométerrel.
Az Imazon brazil kutatóintézet adatai szerint áprilisban 529 négyzetkilométernyi erdőt irtottak ki a dél-amerikai országban, 171 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.
A nemzetközi közösség segíthet megállítani az erdőirtást – véli a WWF, amely szerint az Európai Unióban kereskedelmi forgalomban lévő élelmiszerek egyhatoda hozzájárul a trópusi erdők elpusztításához.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!