Archív cikkek

Budapest újraindításában gondolkodik Karácsony Gergely

Published

on

Budapest Restart néven több javaslatai is a főpolgármesternek, amiket két csoportba osztva sorol fel a főváros honlapján.

Eszerint a  főváros a következőket vállalja:

  • tesztelések folytatása, minden adat nyilvánosságra-hozatala
  • újabb közterületek átadása gyalogosoknak, bringásoknak, a közösségi közlekedés további fejlesztése
  • újabb közterületek átadása vendéglátás számára
  • digitális eszközök alkalmazása a zsúfoltság enyhítésére
  • arc eltakarásának szabályozása

A kormány felé pedig a következő javaslatokat teszi:

  • tömeges tesztelés folytatása, minden adat nyilvánosságra hozatala
  • betegszabadságra mehessen az is, aki csak a legenyhébb tüneteket produkálja
  • csak negatív teszttel kerülhessen bárki kórházból kórházba, szociális intézménybe vagy haza
  • csúcsidőben kezdődő munkavégzés és oktatás „csúsztatása”

Az egész, Budapest Restart című dokumentum 15 oldalt tesz ki, és többek közt a következőt is olvashatjuk benne: „A javaslat szerint a munkavállalóknak a veszélyhelyzetben jogukban állna otthonról dolgozni, amennyiben a munkaköréből adódó feladatokat onnan is el tudják végezni. A járvány elmúltával pedig a munkavállalók, a szabadsághoz hasonlóan igényelhetnének otthoni munkavégzést.” Ez egybecseng azzal, ami Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjének hétvégi sajtótájékoztatóján elhangzott.

A dokumentum kitér arra is, hogy hétvégére autómentessé tennék rakpartot, folytatnák a forgalomcsökkentett zónák kialakítását.

A vendéglátóhelyeken a felszolgálók, a játszótereken a felnőttek számára lenne kötelező a maszkviselet.

Továbbá felhívja a kormány figyelmét arra, hogy halaszthatatlanná vált a buszbeszerzésre beígért 3,2 milliárd forint kifizetése, mivel az emberek bizalma megrendült a tömegközlekedésben, és ez heti közel egymilliárd forintos kiesést jelent a fővárosnak.

A Fidesz közleményben reagált a felvetésre: „Karácsony Gergely és tanácsnoka bejelentése, miszerint a főváros összesen 5000 darab koronavírus PCR laborvizsgálattal segíti a kerületeket, már-már győzelmi himnusznak tűnik. Bár minden kicsi gesztust értékelünk és köszönjük ezúton is a főváros hozzájárulását a járvány elleni küzdelemhez, de szeretnénk megjegyezni, hogy ez a kerületeknek felajánlott 5000 teszt az erre az évre szükséges tesztek mindössze 3-5 százalékát teszi ki. A „maradék” részt a kerületek saját erőforrásból biztosítják, folyamatosan ellátják a járvány enyhítéséhez szükséges feladatokat és ezt fogják tenni a jövőben is.”

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version