Archív cikkek
Vettel távozik a Ferraritól az idény végén
A 32 éves pilóta nem hosszabbítja meg a szerződését a Ferrarinál. A csapattal már meg is egyezett.
A Ferrari is megerősítette, hogy Sebastian Vettel hat idény után otthagyja az istállót. Áprilisban még úgy volt, hogy Vettel továbbra is a Ferrari táborát erősíti majd, de ez menet közben megváltozhatott. A csapatfőnök Mattia Binotto azt mondta: „közös megegyezéssel hoztuk meg a döntést, valamennyiünk szerint ez volt a legjobb megoldás a helyzetre”. A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a csapat egyéves hosszabbítást és csökkentett fizetést ajánlott fel, de Vettel visszautasította ezt.
„Ez nem a pénzről szól, sosem arról szólt. Az elmúlt hónapok eseményei rávezettek bennünket arra, hogy az igazán fontos dolgokra koncentráljunk. Magam is elgondolkodom a folytatáson” – nyilatkozta Vettel. Az 53-szoros futamgyőztes tavaly nem ért el szép eredményt, csupán az ötödik lett a világbajnokságon.
Egyelőre csak találgatások vannak arról, hogy ki lehet majd az utódja, az olasz lapok szerint legvalószínűbb Carlos Sainz Jr. lehet. A 25 éves spanyol szerződése az év végén jár le a McLarennél, amellyel legutóbb a vb hatodik helyén végzett.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója