Archív cikkek
Átvállalja az állam a bérek egy részét ‒ itt a kormányzati gazdasági akcióterv
Orbán Viktor ismertette a járvány miatt bevezetett gazdaságvédelmi terveket, megjelenik a 13. havi nyugdíj négy évre széthúzva, segítséget kapnak a magyar cégek és egyes ágazatok.
Orbán Viktor délben ismertette a kormány gazdaságvédelmi akciótervét. Épp egyenesbe jöttünk kemény 10 év után, amikor a járvány veszélybe sodort mindent, kezdte a bejelentést. Ez igazságtalan, de az eredményeket meg kell védeni. Most a járvánnyal és a gazdasági következményekkel is meg kell birkózni egyszerre. Annyi munkahelyet kell létrehozni, amennyit a vírus megszüntet.
Az általa röviden ismertetett gazdaságvédelmi akcióterv a következőket jelenti: a kormány három ütemben lép, a GDP 18-20 százalékát csoportosítja át, ez 10 000 milliárd forintos nagyságrendet jelent.
Az ütemek
1. a már korábban bejelentett járulékcsökkentések, hitelfizetési moratóriumok
2. amellett, hogy 2,7 százalékra nő a költségvetési hiány az eddigi 1 százalékról, mától 5 program indul:
- munkahelymegőrzés ‒ rövidített munkavégzés esetén átvállalja az állam a bérek egy részét munkahelyteremtés: 450 milliárd forinttal támogatják a beruházásokat
- kiemelt ágazatok újraindítása ‒ turizmus, mezőgazdaság, építőipar, film- és kreatívipar és egyéb területeknek juttat pénzt a kormány
- vállalatok finanszírozása ‒ kamat- és garanciatámogatott hitelek érkeznek 2000 mrd értékben (ahogy Orbán kiemelte) magyar cégeknek
- család- és nyugdíjasvédelem ‒ visszaépítik a 13. havi nyugdíjat, 4 évre elosztva minden évben januárban egy heti plusznyugdíjat kapnak a nyugdíjasok.
A 3. ütemre a kormányfő nem tért ki.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója