Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Keveseket érint a fővárosi szűrőprogram

Létrehozva:

Illusztráció: Daniel Bockwoldt / DPA

Magánlaborral kötött megállapodást a főváros vezetése az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozók koronavírus-szűréséről.

Szűrni fogják koronavírus-fertőzöttség tekintetében a fővárosi egészségügyi dolgozókat, írja Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésében. „Letaglózó olvasni, hogy Olaszországban már több mint 6000 egészségügyi dolgozó fertőződött meg koronavírussal. Tegnap László Imre polgármester számolt be róla, hogy Újbudán is fertőzött lett két háziorvos.”

Ezért a főváros megállapodott egy magánszolgáltatóval, hogy szűrjék „a budapesti egészségügyben, illetve szociális ellátásban dolgozó munkatársainkat”. Hogy ez pontosan mit jelent, a fővárosi fenntartású intézményekben szűrnek-e, vagy minden, földrajzilag fővárosi egészségügyi és szociális intézményben is, megkérdeztük a fővárostól, ha válasz érkezik, frissítjük a cikket. Már a jövő héttől is elindulhat a szűrés.

Karácsony a posztjában emlékeztet, „az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mellett a Magyar Orvosi Kamara is arra figyelmeztet, hogy a koronavírus elleni hatékony védekezés érdekében többet kell tesztelni”.

Legnépszerűbb cikkeink