A programtalan kormányzás

Amióta az alaptörvény hatályban van, a kormánynak nincs programja. Korábban sem kellett bíbelődnie részletes szakpolitikai elképzelések kidolgozásával, de az előző alkotmány legalább arra kötelezte, hogy formálisan nyújtson be valamit az országgyűlésnek, mielőtt megalakul. Ennek a dezignált kormányfő 2010-ben tett eleget utoljára, bár a benyújtott szöveg igazán már akkor sem volt programnak nevezhető. Ezen alkotmányos kötelezettséget az alaptörvény megszüntette, ma már a kormány megalakulásához formálisan sem kell program.

Ha nincs kormányprogram, jó lesz a választási program is, hiszen a győztes párt alighanem azt valósítja meg, ha kormányra kerül – gondolhatná a parlamentarizmushoz szokott felületes szemlélő. Csakhogy a Magyarországon 2010 óta folyamatosan győztes párt a legutóbbi választásokra sem alkotott választási programot, mert úgy hitte, hogy e nélkül is megválasztják – és igaza volt. Nem is ígért soha többet azon túl, hogy folytatni fogja azt, amit korábban tett, a miniszterelnök rátermettségének biztos bizalmában.

Ha nem készül választási program, akkor jó lesz a pártprogram is, hiszen a választásra szóló elképzelések nyilván úgyis az alapján készülnek el – vélhetné az újabb magyar különcségekhez nem szokott, felületes megfigyelő. Csakhogy a magyar kormányzó párt esetében ismét tévedne, hiszen a Fidesznek jelenleg nincs olyan pártprogramja, amelyet maga is komolyan venne, mert ami van, az olyan régi, hogy bizonyosan nem érvényes, ha összevetjük a kormány tényleges cselekedeteivel.

Felmerülhetne, hogy vegyük elő az úgynevezett alapprogramot, amely egy párt elvi alapvetését, felfogásrendjének bázisát, elvi élű nyilatkozatait, tételeit, kinyilatkozásait szokta tartalmazni, de a Fidesz esetében itt is lyukra futnánk, hiszen a párt a politikai változáselmélet iskolapéldája, annyit változott az utóbbi évtizedekben.

Felvetődhetnék a kérdés, hogy akkor a kormány tulajdonképpen végtére is mi alapján kormányoz, ha se alap-, se párt-, se választási, se elfogadott kormányprogram nem áll rendelkezésére. A válaszhoz ismerni kell azt a hitet, amely a miniszterelnök személyét a hívei körében körülveszi, és megérezhetjük, miért is felesleges leírni bármit, ami csak élőszavakban hangzik el, vagy még szavakban sincs, csak bizalmakban, reményekben és vakhitekben – mindaddig, míg el nem jönnek az igazán nehéz idők.

Olyan idők, mint amilyeneket most kell megélnünk.