A nagyok sötét játéka

Eddig is tudtuk, hogy a szíriai háború következményei minket is érintenek, hiszen 2015 nyara óta a migrációs válság jegyében telik az életünk – megfelelő politikai kommunikációs hangszerelésben. Öt évvel ezelőtt láttuk Röszkénél az újszülötteket cipelő családokat, márpedig ehhez elég elszántnak és elkeseredettnek kell lenni. A mostani helyzet azonban néhány nap alatt tárta elénk a helyzet minden drámaiságát, az emberek nyomorúságát, a nagyhatalmak cinizmusát – és Európa kiszolgáltatottságát.

Amikor a Erdogan török elnök a múlt héten bejelentette, hogy megnyitja a határokat a menekültek előtt, kiderült, hogy a 2015-höz képest új, konzervatív görög kormány már sokkal komolyabban veszi az EU külső határainak védelmét, mint azt baloldali elődje tette. Csütörtökön már a török határőrök is fegyverrel kergették el a görögök által visszaküldött migránsokat, menekülteket. A török elnök döntésével a belpolitikai helyzetet igyekszik kezelni, mivel a török népharag a 34 török katona életét követelő szír – és minden jel szerint orosz – támadások hírére a szír menekültek ellen fordult, ugyanakkor Európát is sakkban akarja tartani. Amikor Erdogan az uniótól pénzt kér, igaza van, hiszen a megállapodott hat milliárd eurónak eddig mindössze a fele érkezett Törökországba. A közel négymillió szír háborús menekült – köztük több, mint másfél millió gyerek – befogadása mellett persze Törökország is igyekszik területi, etnikai érdekeit érvényesíteni. Az oroszok pedig nagyhatalmi ambícióikat élik ki, megtámogatva Aszad elnök véres rendszerét, nem törődve a humanitárius következményekkel. Az Egyesült Államok magára hagyta a térséget – America first, halljuk újra és újra. Ami Szíriában évek óta történik, az a nemzetközi közösség szégyene.

Amikor tegnap az orosz és a török elnök megállapodott a szíriai fegyverszünetről a Kremlben, Josep Borell, az EU külügyi főképviselője az unió kapcsolatainak javítását sürgette Oroszországgal és Törökországgal. A magyar olvasóban talán feldereng, hogy mintha volnának nekünk bizonyos történelmi tapasztalataink ezekkel a nagyhatalmakkal. És talán az is, hogy milyen kritikák hangzottak el, amikor ősszel egy hét leforgása alatt járt nálunk Putyin és Erdogan. A magyar diplomácia jól érzékelte már akkor, hogy kik a kulcsszereplők – még ha a velük való jó viszony a történelmi tapasztalatok erősen realista megközelítését követeli is meg. Úgy tűnik, hogy ez a megközelítés mostanra Brüsszelben is beérett. Sajnos azonban Európa érdekérvényesítő képessége ezzel együtt sem lesz erős.