Archív cikkek
Megreguláznák a láthatatlan gyilkost
Gyakrabban lehet szmogriadó, ha bevezetik az új méréseket.
„Minél kisebb szennyező szemcsékről beszélünk annál károsabbak, annál inkább bekerülnek a véráramba. Az emberi agyba akár a szaglóidegen keresztül is” – mondta Lenkei Péter levegőtisztasági szakértő a Pesti Hírlapnak. Erre figyelt fel a főváros vezetése, ezért akkor is tájékoztatást adna a jövőben a levegőszennyezés szálló porra vonatkozó mértékéről a fővárosi önkormányzat, ha a PM2,5 is meghaladja az ENSZ Egészségügyi Világszervezete egy napi határértékre tett ajánlását. Ráadásul felhalmozódnak az emberi agyban és a magzatokban is, szív- és érrendszeri megbetegedéseket, rákot okozva.
Ugyanebben a témában adott be határozati javaslatot a parlamentben a Párbeszédes Szabó Tímea, amelynek lényege, hogy a szmogriadót a PM2,5 alapján is el lehessen rendelni.
„Nemzetközi gyakorlat, hogy egyre inkább a PM2,5 koncentrációját veszik figyelembe, mivel az pontosabb képet ad arról, hogy mennyire káros a levegő szennyezettsége” – mondta Lenkei Péter. A PM2,5 szemcsék mérése azért is hatékonyabb, mert a PM10 értéket meg tudják emelni olyan, az egészségre nem káros összetevők is, mint a szaharai finom homok, sőt tengerpartokon a kifejezetten gyógyhatású sókristályok is.
Az apróbb részecskék mérése nem csak pontosabb képet ad az egészségünkre káros szennyező anyagokról, de szigorúbb is lehet. A szmogriadóval kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet Lenkei, hogy a PM2,5 magas koncentrációjáról általában a szilárd tüzelés tehet, ezért a lakások szigetelése, azaz a megelőzés hatékonyabb eszköz a tűzoltás jellegű szmogriadónál. Igaz, a közlekedési eredetű ultrafinom részecskék koncentrációja a nagy forgalmú utak 10-100 méteres körzetében állandóan olyan magas, ami egyértelműen káros az egészségre.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!