Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Hihetetlen világrekordok a magyar futótól

Létrehozva:

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / Pesti Hírlap

Csécsei Zoltán az egyik legjobb ultrafutó idehaza. Ultrafutó egyébként az, aki a 42 kilométeres maratoni hossznál nagyobb távokat fut. Zoli tíz éve öt kilométert is alig tudott lefutni. Mi történt azóta?

Csécsei Zoltán amellett, hogy évente tízezer kilométert fut, sokat versenyez, és nemrégiben világrekordokat is felállított. A futópadon futás 12 órás és 24 órás csúcsát adta át a múltnak, 12 óra alatt 155, míg 24 óra alatt – Zoli futott tovább az első rekord után – 286 kilométert teljesített.

– Ilyenkor az motivál, hogy olyat csináljak, amit előttem még soha senki – meséli a 35 éves sportoló, aki nem főállásban fut. Mérnökként lakásokat újít fel, és egy ideje már edzőként is dolgozik. – Közben persze nehéz, 12 óra után most is megrogytam, két óráig is eltartott a mélypontom, de úgy döntöttem, adok magamnak még egy órát, ha utána sem lesz jobb, feladom. Csakhogy közben már majdnem elértem a 200 kilométert, olyankor meg már csak nem adja fel az ember. Egyébként ez hiába egyéni sport, egy nagyon odaadó csapat segített, miattuk is végig kellett csinálnom.

Na de miért lesz valaki ultrafutó?

Zoli 25 évesen az egészsége miatt kezdett el futni. A családban többen szív- és érrendszeri problémák következtében hunytak el, az édesapja is; egy kardiológus ismerőse javasolta neki a futást, egy lakótársa pedig segítette a kezdeti lépésekben. Volt is miért, egy szigetkört is alig tudott lefutni. Végül harmadik próbálkozásra kötelezte el magát a futás mellett. Aztán beindult: először egy 12, majd egy 30 kilométeres futóverseny, egy évre rá egy Ironman (3,8 kilométer úszás, 180 kilométer kerékpározás, 42 kilométer futás).

– Anyu sírva könyörgött a végén, hogy szálljak ki, de megcsináltam, azóta még ötször. De a futás az én világom, azon belül is az ultrafutás.

A maratoni távok után jöttek az ultratávok – és a sikerek. Mindezt úgy, hogy Zoli a lakásfelújításokon fizikai munkát végzett. Volt idő, amikor vasárnaponként hajnali 2-kor kelt, hogy a reggeli, hosszú edzését meg tudja csinálni. Manapság is napi 20-60 kilométert fut, ha kimarad az edzés, hiányzik neki. Feleségével, Beával – aki szintén fut – boldogan nevelik kislányukat, Mirát.

– Sokan mondják, hogy nekem könnyű, erre születtem, de a felmenőim betegségei és a testalkatom miatt sem igaz, hogy jó lenne a genetikám, csak sokat és jól edzek – magyarázza Zoli. – Szeretek nyerni, szeretek futni, motivált vagyok, az én történetem is azt bizonyítja, ha az ember akar valamit és dolgozik érte, akkor azt képes elérni.

Legnépszerűbb cikkeink