Akarja-e?

„… Az ironikus kérdések egyik jellegzetes fajtája az, mikor valakitől megkérdezzük, hogy akar-e valami olyasmit, amiről mindenki tudhatja, hogy az számára valami rossz dolog, amit tehát normális ember nem akarhat. Például ha a gyerek felmászik valahova, és azt kérdezzük tőle: Azt akarod, hogy kitörjön a nyakad? Itt se a válaszra vagyunk kíváncsiak, a kérdéssel nem azt akarjuk megtudni, hogy a gyerek akarja-e ezt, vagy nem, ennek a kiderítésére az ilyen kérdés nem is alkalmas, hanem rá akarjuk vele venni valamire (és ez elég fontos összetevője ennek), itt most éppen arra, hogy szálljon le onnan. Az ilyen kérdésre sem szokás igennel vagy nemmel válaszolni, ha pedig mégis kiköveteljük a választ, akkor világos, és ezt előre tudni lehet, hogy az csakis nem lehet.

Hogy az ilyenfajta, akar-ral szerkesztett ironikus kérdésekre milyen arányban adnak az emberek igen vagy nem válaszokat (hogy a kérdés miről szól, teljesen mindegy!), azt pragmatikai kísérletekkel lehet vizsgálni. Az ilyen jellegű kísérletekben a megkérdezett alanyok száma általában nem szokott több lenni száznál, hiszen a válaszok elsöprő többsége az ilyen típusú ironikus kérdések esetében például annyira egyöntetűen a nem lesz, hogy nem is érdemes ennél több embert megkérdezni, mert világos, hogy ezer emberrel is nagyjából ugyanazt az arányt kapnánk. A nagy hír pedig az, hogy egy ilyen kísérletet Magyarországon akkora emberanyagon végeztek el, hogy az mindenképpen a rekordok könyvébe való. A kísérlethez használt ironikus kérdés így hangzott: »Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?« Mint látjuk, ennek szakasztott ugyanaz a szerkezete, mint a fentebbi nyaktörősé: azt kérdi, Akarja-e, és utána jön valami, amit különösen ebben a formában, ahogy itt meg van fogalmazva, épeszű ember bajosan akarhat, hiszen ugyan kinek lehetne az jó, kinek hiányzik az, és egyáltalán hogy jöhetne valaki ahhoz? És mint az ilyenfajta ironikus kérdéseknek, ennek se az volt a célja, hogy megtudjuk, ki mit akar, hiszen az ilyen kérdés erre eleve alkalmatlan, hanem hogy rávegye az embereket valamire. Ez nagyon is feltűnően látszik, ha a kérdésnek a kísérlet előkészítése során született közérthetőbb változatait nézzük, amilyenekkel mindenfelé találkozhattunk, különösen az internetes cikkek és Facebook-bejegyzések kommentjeiben, például: »Azt akarod, hogy idejöjjenek a migránsok, és megerőszakolják a lányodat vagy a feleségedet?« Világos, hogy ez sem arról szól, mint ahogy az eredeti, ténylegesen feltett kérdés sem, hogy ezt akarod-e tényleg, hanem arról, hogy ha nem akarod, akkor menj, és szavazz úgy, ahogy kell…”

Szilágyi N. Sándor írása a magyar kormány 2016. októberi nemzeti konzultációjáról.