Archív cikkek
Az évtized vihara csap le Magyarországra
Vészjelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a viharos szél miatt Budapestre és az ország több részére.
Fél Európát letarolta a Ciara nevű viharciklon – amely mára Magyarország fölé érkezett. Ez a legerősebb vihar a térségben 2013 óta. A Brit-szigeteken a szél néhol elérte az óránkénti 150 kilométeres sebességet. A Ciara által okozott áradás elmosott egy házat Skóciában, és úgy megtolt egy Boeing utasszállítót, hogy nyolcvan perccel lerövidítette a menetidőt, sebességi rekordot döntve – 1328 km/h-s sebességet elérve. A Ciarát kísérő hurrikánerejű széllökések és heves esőzések komoly közlekedési fennakadásokat okoztak vasárnap egész Nyugat-Európában.
– Magyarországon eddig még csak kisebb károkhoz riasztották a tűzoltókat Komárom megyében, Győr-Moson-Sopronban és Baranyában – mondta Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője a Pesti Hírlapnak. – A leszakadt ágak és kidőlt fák a közlekedést akadályozták, személyi sérülés nem történt.
Az OKF külön figyelmeztetést adott ki, hogy mit tegyünk vihar esetén. Zárjuk be a nyílászárókat, vigyünk be a házba minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat, áramtalanítsuk az elektromos berendezéseket, készüljünk fel egy esetleges áramszünetre, ne hagyjuk felügyelet nélkül a gyerekeket és a betegeket, valamint ha tehetjük, ne menjünk ki a szabadba.
A katasztrófavédelem azt kéri, hogy ha a szabad ég alatt ér minket a szélvihar, viselkedjünk nyugodtan és körültekintően: keressünk védett, stabil helyet (épületeket és aluljárókat), kerüljük a fákat, védjük a szemünket, az erős széllökések ellen pedig oszlopba vagy kerítésbe kapaszkodjunk. A kisgyerekeket fokozottan védjük a széltől.
Az OKF hangsúlyozta: hagyjuk el járművünket, mert bentről csak korlátozottan érzékelhetők a fenyegető veszélyek (például egy fa dőlése). Ne közelítsük meg se a leszakadt vezetékeket, se az állatokat, mert a viharban viselkedésük kiszámíthatatlanná válhat. Veszélyhelyzet, baleset és viharkárok esetén pedig minél előbb hívjuk a mentőegységeket a 112-es telefonszámon.
CSB
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!