Az út elején

„Ne fogjon senki könnyelműen / A húrok pengetésihez” – szól a tizenkilencedik század költője kor- és pályatársaihoz. „Nagy munkát vállal az magára, / Ki most kezébe lantot vesz” – mondja, és igazat szól a mában is.

A 2020-as évek elején egy 19. században indult lap újraindításához ugyancsak nagy levegő és nagy tér szükséges. S bizony a könnyelműség ebben a rovatban sem engedhető meg.

A politikai publicisztika véleményműfaj. Személyes dolog, mint a költészet, szóljon akár a világmindenségről is.

De a politikai elemzés objektív tevékenység. Szigorú – és Magyarországon a legtöbb esetben be nem tartott – szabályai vannak, mint az irodalomban az eposznak és a szonettnek, az építészetben az aranymetszésnek, vagy a tudományos művekben a hivatkozásoknak.

Az elemző politikai véleménye érdektelen. Kizárólag az objektivitás feszes álarcán keresztül tekintheti a világot. Ez következetességet, műfaji szabályokhoz való ragaszkodást, fegyelmet kíván, akár a legvégsőkig menően is, talán meglepően is, netán megdöbbenést keltve is.

Ha például a politikai elemző – mondjuk – a nők társadalmi helyzetéről beszél, mindegynek kell lennie annak, hogy ő maga nő vagy férfi. Ha a cigányság felemelkedéséről értekezik, nem szabad számítania annak, hogy ő maga roma származású-e vagy sem. Ha a magyar történelem zsákutcáiról ír, nem befolyásolhatja az a tény, hogy ő maga magyar-e, vagy szlovák, vagy portugál, vagy kanadai, vagy etióp.

Egyéni vagy kollektív sérelmeket nem képviselhet. Személyes motivációi nem lehetnek. „Ha nem tudsz mást, mint eldalolni / Saját fájdalmad s örömed: / Nincs rád szüksége a világnak, / S azért a szent fát félretedd.”

Ugyanakkor, bár az elemzőt még közvetlen politikai célok sem vezethetik, erkölcsi és esztétikai megfontolások nagyon is befolyásolhatják tollának mozgását. Erős lehet az ítéletben, hű lehet nagy értékekhez, bensőséges viszonya lehet a nyelvvel, noha a személye csak a legkevésbé számít.

Petőfi a népet kívánta irányítani egy új rendbe, a forradalomba. Tévedett. Népvezérnek rossz volt, költőnek zseniális.

Mi nem a tizenkilencedik században élünk. A poéta verset ír, nem a népet vezeti. A politikus nem szépeleg, hanem hatalmat gyakorol. A politikai elemző pedig figyel. Néz, mint a toronyőr. Jó lenne, ha messzire látna.